Nagyon kevés az egy pont

2008.03.30. 00:09
Címkék

A Dortmund után a Ruhr-vidék másik óriásától, a Schalkétól is elvettek egy pontot, mégis csalódottnak tűnik.A Dortmund után a Ruhr-vidék másik óriásától, a Schalkétól is elvettek egy pontot, mégis csalódottnak tűnik.

Mert az is vagyok – válaszolta Hajnal Tamás. – Hetvenöt percig nagyon jól játszottunk, több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, de semmi sem sikerült.

Hogyan bírta a lába?

Nem volt az igazi. Minden lépésnél fájdalmat éreztem, az izomhúzódásomat a meccs után is azonnal kezelni kellett.

Kevés az egy pont a BL-negyeddöntős ellen?

Ha az ellenfél menedzsere, Andreas Müller azt mondja, hogy elégedett, akkor elhiszi, hogy kevés? Jó játékosok alkotják a Schalkét, fizikailag nagyon erősek, szerintem főleg ennek köszönhetik sikereiket a Bundesligában és a BL-ben is. A kreativitás azonban hiányzik a futballjukból.

Nézegetnek még hátrafelé? A szezon előtt negyven pontról álmodtak, most harmincnyolcnál tartanak, azaz a bentmaradás szinte biztos.

Ezért nem is nézünk magunk mögé. Szeretnénk a táblázat első felében végezni. Szoros a mezőny, az ősszel néhány nagyot elkaptunk, most csak ikszek jöttek, de remélem, a hátralévő időben, amikor jobbára gyengébb csapatokkal találkozunk, pótoljuk a most elszórt pontokat.

Legfrissebb hírek

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
18 perce

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
27 perce

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
30 perce

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
43 perce

Nem feltartott kézzel megy Lisszabonba a Szeged

Kézilabda
55 perce

Női kézi BL: sokat érhet a bresti győzelem a Fradinak

Kézilabda
1 órája

Világkupát nyert Japánban a paratriatlonos Mocsári Bence

Egyéb egyéni
1 órája

Légióskörkép: magyar bombagól Portugáliában és egy 11-es Romániában

Légiósok
1 órája