Mellbevágó góllal nyert az ETO

sást kaptak Szlavko Petrovicstól, így aztán kíváncsian vártuk, vajon az ETO ellen mennyire iparkodnak majd Molnár Balázsék. Ami azt illeti, nem kezdtek rosszul, és ha a 26. perc végén 3–0-ra vezetnek, senki sem csodálkozott volna – a győrieken kívül. Csakhogy a mifelénk első osztályúnak számító Waltner Róbert, Roguy Meyé csatárkettős három nagy helyzetet is elpuskázott, hogy aztán keserűen állapítsa meg: a védelem is tud hibázni. Pákolicz Dávid mesteri gólt szerzett, minden bizonnyal unokáinak is szívesen meséli majd el, hogy „hej, amikor 2008. március 29én megindultam a ZTE kapuja felé…”, azonban ne hallgassuk el: a vendégek hátsó alakzata szinte tálcán kínálta fel a gólszerzés lehetőségét az ifjú csatárnak. Ha utóbb kommunikációs gondokkal magyaráznák meg a gólt, nem csodálkoznánk: jobbról balra haladva egy-egy magyar, szlovák, román és horvát labdarúgó alkotta a hátvédsort. Miután a labda kikötött a hálóban, szentségelt is mindegyik – a maga nyelvén…

Öt perc elteltével ismételten konstatálhattuk, hogy az egerszegi védelemben nagyobb a káosz, mint a reggeli dugóban: a lescsapdát oly könnyen játszották át a hazaiak, hogy hirtelenjében megszámolni sem tudtuk, hány győri futballista indulhat meg a magára hagyott Vlaszák Géza kapuja felé. A három az egy elleni szituációt végül laza ujjgyakorlatként oldották meg a zöld-fehérek, és máris elkönyvelhették kétgólos előnyüket. Aligha túlzás, az ETO gyakorlatilag a semmiből rúgott két gólt, de ezt még véletlenül sem kritikának szánjuk, sőt: ez is csak azt bizonyítja, hogy Egervári Sándor csapata a (leg)jobbak közé sorolandó.

A Zalaegerszeg már nem. A mezek alapján az élbolyban lenne a helye, csakhogy ismereteink szerint azért még egy gárda sem kapott érmet, hogy ismert játékosokból áll. Egerszegen talán érdemes lenne elgondolkodni: nem sok az „import”? A légiósok többsége ugyanis semmivel sem emelkedik a magyar átlag fölé. Némely határon túli „kiválóság” havi honoráriumába mernénk fogadni, hogy magyar fiatalok bevetésével sem állna rosszabbul az együttes.

Mindez akkor is igaz, ha a második félidőben egyenlítettek a látogatók – az csak a fentebb vázolt teóriánkat erősíti, hogy mindkétszer Waltner Róbert volt eredményes. Meglehet, a zalaiak zokon vették az őket elkísérő drukkerek bírálatát, miszerint ez nagyon gyenge teljesítmény (az igazat megvallva: nem a szó szerinti változatot közöljük), ezért is kapták össze magukat, ám az is lehet, hogy a szünetben edzőjük megfenyegette őket, ha így folytatják, legközelebb már tényleg a hattyú halálát játszhatják el…

Az első játékrészt követően már-már biztos győztesnek tűnő győriek kis híján két fontos pontot hagytak veszendőbe menni. Kis híján, tudniillik amikor úgy nézett ki, hogy a második félidőre feltámadó és végre megfelelő mentalitással futballozó ZTE döntetlenre menti a mérkőzést, az utolsó másodpercben Bojan Brnovics mellkasáról Vlaszák Géza kapujába pattant a labda. Hogy a találatot lesgyanús szituáció előzte meg, senkit sem zavart. Illetve dehogynem: a zalaiakat nagyon.

Az eddigi tavaszi fordulókban látottakhoz képest ezúttal gyengébben játszó Győr elsősorban annak köszönheti győzelmét, hogy kihasználta riválisa hibáit. Hiába no, ez is a jó csapat ismérve.