Svájci válogatott középpályást igazolt a Milan – szerdai transzferhíradó

2025.08.06. 22:28
null
Ardon Jashari (Fotó: Getty Images)
Javában pörögnek az események az európai kupaporondon, szép sorban indulnak az őszi-tavaszi rendszerű bajnokságok, az NB I-ben már a második fordulón is túl vagyunk, azonban a nyári futballhírek jó része továbbra is az átigazolási információkra, transzferpletykákra összpontosít. A piac monitorozását szerdán is folytattuk, ennek az összefoglalója következik.

A LEGFONTOSABB DÉLELŐTTI ÉS KORA DÉLUTÁNI FEJLEMÉNYEK

Fabrizio Romano szerint Benjamin Sesko nemcsak hogy Manchestert választaná, hanem meg is egyezett a Uniteddel a személyes feltételekről. A szlovén válogatott csatár 2030-ig írhat alá a „vörös ördögöknél”, akik folytatják a tárgyalásokat az RB Leipziggel.

A Liverpool után maga a játékos, Darwin Núnez is igent mondott az Al-Hilalnak a megbízható Gianluca Di Marzio szerint. A forrás úgy tudja, hogy a szaúdi klub elfogadta az uruguayi válogatott csatár fizetésigényét. Hamarosan jöhetnek az aláírást megelőző orvosi vizsgálatok. A „vörösök” 65 millió euróval gazdagodnak az üzletnek köszönhetően.

A lengyel másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Wisla Kraków saját hivatalos oldalán jelentette be, hogy Kiss Tamás távozik, az Anorthoszisz pedig a magyar szélső érkezéséről számolt be.

Sztanyiszlav Csercseszov lesz az orosz élvonalbeli bajnokságot nagyon rosszul kezdő Ahmat Groznij vezetőedzője. Az oszét tréner munkáját a Ferencvároshoz hasonlóan Máté Csaba segíti.

Már délutáni történés, hogy Marc Cucurella a jövőben is marad a Chelsea-nél, amely minden bizonnyal hamarosan meghosszabbítja az Európa-bajnok hátvéd szerződését. Az AC Milan bejelentette, hogy szerződtette a svájci válogatott középpályását, Ardon Jasharit, az Olympique Marseille pedig kölcsönvette az amerikai válogatott Timothy Weah-t.

A legfontosabb délutáni történés, hogy az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecaps bejelentette a világbajnok német támadó, Thomas Müller érkezését.

Eközben az Aston Villa várhatóan meghosszabbítja Lucas Digne szerződését, míg a Paris Saint-Germain portugál válogatott támadóját, Goncalo Ramost a Liverpool mellett immáron az Aston Villa és a Newcastle is csábítja.

A LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEK, BEJELENTÉSEK ÉS PLETYKÁK, PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06