Szávay optimistán készül

B. B. GY., B. M.B. B. GY., B. M.
Vágólapra másolva!
2008.03.27. 00:32
Címkék
A legjobb magyar teniszezőt, Szávay Ágnest a 15. helyen emelték ki a miami szupertornán.

Még javában zajlanak a selejte zők a 3.77 millió dolláros miami szupertornán, a Sony Ericsson Openen, de már elkészítették a főtábla sorsolását – rajta, mondani sem kell, Szávay Ágnessel. A legfrissebb világranglistán egy pozíciót visszacsúszva a 18. helyen álló soltvadkerti lány 15. kiemeltként várja a viadalt.

Méghozzá optimistán: mint mondta, jó formában érzi magát, csak az időeltolódás és a hosszú repülőút viselte meg kissé. Még az ömlő trópusi eső sem zavarja, két felhőszakadás között ugyanis éppen elég ideje volt az edzésekre. Szerencsére múlt heti lázas betegségét is kiheverte már, azaz a lehető legjobb előjelekkel készül. Leszámítva persze a közelmúlt eredményeit.

Az a csúfság most nem eshet meg Szávayval, hogy az első fordulóban búcsúzzon, mint az idei hét versenye közül ötször – már csak azért sem, mert Miamiban kiemeltként nem kell játszania a nyitó körben… A má-sodik fordulóban (várhatóan csütörtökön vagy pénteken) az orosz Jelena Vesznyina (53.) vagy honfitársa, az egykori top húszas (jelenleg 124.) Jelena Lihovceva vár Ágira. A magyar lány még nem tekint előrébb (sőt edzői egyenesen tiltják, hogy rápillantson a főtáblára), de titokban elmondhatjuk, a harmadik körben a francia Virginie Razzano (26.), utána pedig a világelső belga Justine Henin következhet – biztosan el fog kerekedni Szávay szeme, mikor megtudja a sorsolást…

Ne feledkezzünk meg a selejtezőben induló két magyarról sem: Arn Gréta hétfőn, lapzártánk után az első körben 6:4, 6:2re kikapott az orosz Alisza Klejbanovától. A másik magyar, Czink Melinda a világranglista 90. helyén álló Galina Voszkobojeva ellen folytatta. Az orosz kezdte jobban a meccset, és megérdemelten gyűjtötte be az első játszmát (6:3). Czinknek jelentősen javulnia kellett, hogy egyáltalán szorossá tegye a meccset, és a második szett derekán mindenféle előjel nélkül el is vette ellenfele adogatójátékát (a játszmában addig egyetlen pontot sem nyert fogadóként, ha az orosz beütötte első szerváját). Voszkobojeva ugyan egyenlített, de Czink meggyőző adogatójátékkal, valamint újabb váratlan brékkel végül behúzta a második szettet.

Hiába volt azonban nála a lélektani előny, Czink a döntő szett elején egyből hátrányba került, hogy rögvest vissza is vegye ellenfele adogatását. Sőt brékelőnybe került, de hiába volt 5:4-nél már két meccslabdája, nem tudta értékesíteni őket. 6:4 helyett percek leforgása alatt 6:6 lett az állás, a rövidítésben pedig Voszkobojeva használta ki az első adandó alkalmat, hogy megnyerje a meccset – nem úgy, mint korábban magyar vetélytársa… Czink Melindát aligha vigasztalja, hogy legyőzője különösen jó formában kezdte az évet: ő volt az első játékos az idén, aki szettet vett el Marija Sarapovától, a holland Michaella Krajiceket (22.) pedig le is győzte.

Legfrissebb hírek

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
6 perce

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
15 perce

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
15 perce

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
29 perce

Dancsházy-Nagy Tamás: Nem szabad, hogy az elmaradt asszó megzavarja a fejeket

Egyéb egyéni
1 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik