Nagy pofon az Internek

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2008.03.23. 00:01
Címkék
Négy pontra csökkent a listavezető Inter és az üldöző Roma közötti távolság, miután a fővárosiak délután megverték az Empolit, a milánóiak viszont este elveszítették a Derby d’Italiát, vagyis a Juventus elleni bajnoki rangadót.

Úgy lépett pályára az Inter a San Siróban szombat este a Juventus ellen, hogy a kés már ott volt a torkán: mivel a Roma délután 2–1-re legyőzte az Empolit, a milánóiak az esetleges vereséggel „látótávolságon” belülre (négy pontra) kerülhettek üldözőjük szempontjából. Roberto Mancini együttesének ugyanakkor hozzá kell szoknia, hogy a rivális léptennyomon ott van a sarkában, és szereplésével folyamatosan nyomás alatt tartja, hiszen az Inter a Serie A hátralévő nyolc fordulójában szinte mindig a Roma után játssza saját mérkőzését.

A lélektani hátrány mellett az sem segítette a hazaiak dolgát, hogy a találkozó napján kiderült, Patrick Vieira és Estebán Cambiasso sérülése miatt nem tudja vállalni a játékot. Ennek ellenére a nagy iramban kezdődő összecsapáson az első félidőben az Inter jutott közelebb a gólhoz: Dejan Sztankovics fejese a 19. percben a lécről pattant ki, később Cristian Chivu sarokra tartó, ragyogó szabadrúgását Gianluigi Buffon csak hatalmas bravúrral hárította. S hogy a látványos védés „objektív” mércével mérve is nagyszerű mozdulat volt, jelzi, hogy a kapus a torinói játékosok mellett kapott egy-egy pacsit Julio Cruztól és Zlatan Ibrahimovictól is. Ám a barátságos gesztus a meccs ritka mozzanatának számított. A kilencven percet jellemző paprikás hangulatról sokat elárul, hogy Stefano Farina játékvezető már a szünet előtt négy sárga lapot kiosztott (ám úgy tűnt, ennyi lehetőség is kevés volt a bírónak a mozdulatsor begyakorlásához: egyszer a kártyát a földre ejtette, és a fűből összeszedve mutatta fel). Az utóbbi hetekben óriási vita folyt Olaszországban arról, a játékvezetők mely együtteseket segítik, és melyeket hátráltatják döntéseikkel. Szombat este óta az Inter újabb érvvel bizonyíthatja saját áldozati szerepét: Mauro Camoranesi a 49. percben félméteres lesről indulva szerezte meg a Juventus vezető találatát. David Trezeguet negyedórával később lőtt gyönyörű kapásgólja azonban már nemcsak érvényes, de szabályos is volt. S bár Maniche találatával szépített, az Inter végül 2–1-re kikapott, s ezzel előnye négy pontra csökkent a Romával szemben. A penge már karcol…

Legfrissebb hírek

Az FTC elleni kiesés után még maradt, most már tényleg távozik a Trabzonspor edzője

Minden más foci
8 perce

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
34 perce

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
53 perce

(T)örök emlék: dokumentumfilm a vb-kijutás történetéről

Kosárlabda
58 perce

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
1 órája

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
1 órája

Két magyar bronzérem a varsói birkózóversenyen

Birkózás
1 órája