Futás a pénz után

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.03.20. 00:53
Címkék

A vereséggel alaposan meg tépázták a legutóbbi BL-győztes tekintélyét, de ezen túl is súlyos veszteségek érhetik a Milant, ha a csapat lemarad a Bajnokok Ligájaindulást érő helyezésről a bajnokságban. Az ötödik helyen álló gárda hátránya a Sampdoria elleni, szerdai esti mérkőzés (1–2) után 4 pont maradt a negyedik – szintén vereséget szenvedő – Fiorentinával szemben, így a milánói klubnál továbbra is kísért az UEFA-kupa-szereplés réme.

Noha a második számú európai sorozatot alighanem az egyik legnagyobb esélyesként várhatná, a BL-ből való kimaradás miatt jelentős bevételtől esne el a gárda – ebből pedig egyenesen következik, hogy a nyári erősítésekre is jóval kisebb öszszeg jutna. Bár a keletkező kár pontos mértékét nehéz meghatározni, a legóvatosabb becslések szerint is mintegy 15 millió euróval kevesebb pénz folyna be a klubkasszába, mint az aktuális szezonban.

Nevekre „lefordítva” ez azt jelenti, hogy a szűkebb anyagi keret miatt a nyáron vélhetőleg sem Didier Drogba (Chelsea), sem Ronaldinho (Barcelona), sem Andrij Sevcsenko (Chelsea) nem köt ki a piros-feketéknél (noha a legfrissebb hírek szerint az ukrán csatár kölcsönvétele minden érdekeltnek megfelelne). És még egy fontos következménnyel számolhatunk bukás esetén: a klubvezetők által – legalábbis a szavak szintjén – jelenleg határozottan támogatott Carlo Ancelotti vezetőedző aligha maradhat a posztján.

De ne legyünk rosszindulatúak, és induljunk ki abból a feltételezésből, hogy a Milan odaér a BL-t érő első négy hely valamelyikére. Ebben az esetben a szakvezető megtarthatná állását, a klub pedig megvásárolhatná az egyik régóta csábított világsztárt.

Ancelotti egyébként korábban világossá tette, a jelenlegi keretet egy kapussal, két-három védővel, egy középpályással és két támadóval kívánja megerősíteni. Kapusposzton Ivan Pelizzoli (Lokomotiv Moszkva) és a már korábban is csábított Sebastién Frey (Fiorentina) a két kiszemelt, a további igazolásokkal kapcsolatban egyelőre annyit lehet sejteni, hogy Mathieu Flamini, az Arsenal középpályása a következő idényben valószínűleg a csapathoz szerződik. (Ha csak nem hosszabbítja meg a szerződését az őt erőteljesen ostromló londoni csapattal.) És a Milannál nagyon reménykednek abban, hogy képességeit nem csupán az UEFA-kupában fogja kamatoztatni.

Legfrissebb hírek

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
51 perce

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
2 órája

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
3 órája

Hétfői sportműsor: három meccs a csúcsligákban, döntő a Puskás–Suzuki-kupán

Birkózás
3 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
3 órája

Gary Anderson leget sem veszített a döntőben, megvédte címét Sindelfingenben

Egyéb egyéni
3 órája

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
4 órája

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik