Visszavágtak

Vágólapra másolva!
2008.03.16. 00:09
Címkék

Ezzel együtt teljes erejéből azon volt, hogy közönségének örömet szerezzen, és visszavágjon a korábban Győrben elszenvedett vereségéért.

Az első félidőben az edzők cseretaktikája a kézilabdázás hőskorát idézte, merthogy egyáltalán nem cseréltek. Pedig ez már inkább a modern idők jele: ugyanazok támadtak és védekeztek mindkét térfélen egészen a 26. percig, ekkor Ana Djokics beállhatott a vendégekhez labdát halászni. A házigazdák abból kovácsoltak előnyt a félidőre, hogy kevesebbet hibáztak, és beállójuk, Ionela Stanca akkorákat esett, hogy ha nem is lőtt gólt, egy hétméterest azért megítéltek neki a játékvezetők. A szünet előtt két román kézilabdázó kiállítása súlyosbította a magyar gondokat, mivel a győri Simona Spiridonnak és Aurelia Bradeanunak kellett elhagynia a pályát, de csapattársaik úrrá lettek a helyzeten. Görbicz Anita ugyanis pörgetéssel gólt szerzett a bal szélen kettős emberhátrányban is. A fordulás után Hornyák Ágnes duplája után két gólra felzárkózott az ETO, ezután viszont több mint húsz percet kellett rá várni, hogy ismét két győri találatot lássunk egymás után. Közben pedig a Valcea szépen lassan megnyerte a mérkőzést, pedig irányítóját, Valeria Besét a 39. percben elveszítette harmadik kétperces büntetése miatt. Gheorghe Tadici mester friss játékosokat vetett be a hajrában: Adriana Tacalie és Iuliana Raluca éppen annyit tett hozzá a Valcea játékához, amennyi a biztos hazai győzelemhez szükséges volt.

Legfrissebb hírek

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
11 perce

Divya Deshmukh nyerte a sakk vk-t

Egyéb egyéni
14 perce

Női vízilabda BL és Ek: a Dunaújváros otthon játssza a selejtezőit

Vízilabda
24 perce

Férfi vízilabda BL és Ek: Spanyolországban játszik selejtezőt a Vasas

Vízilabda
39 perce

Kós országos csúccsal döntős 100 háton, Jászó nem jutott tovább

Vizes vb 2025
1 órája

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
1 órája

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik