Pikáns mérkőzés a keleti határszélen

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.03.16. 00:09
Címkék

Rettenetesen besűrűsödött a mezőny az alapszakasz vége felé közeledve. Ez így is van rendjén, hiszen csupán öt forduló van hátra, és minden csapat igyekszik a lehető legjobb pozícióba kerülni a rájátszás kezdetére. Sorra következnek a rangadók, így a hatodik Albacomp a hetedik Nyíregyházához látogat vasárnap.

A Bujtosi Szabadidőcsarnok az előző bajnokság alapszakaszában bevehetetlennek bizonyult az oda látogatók számára, s ez az idény sem kecsegteti különösebb reményekkel a Nyírség fővárosába utazókat. Amióta Déri Csaba a piros-kékek edzője (2007. október 20tól), Nyíregyházán mindössze a Falco tudott győzni (86–90, december 8-án), amely éppen a múlt szerdán hazai pályán a szabolcsiak ellen biztosította alapszakasz-elsőségét. Ráadásul az azt megelőző hat fordulóban nem talált legyőzőre a Déri-legénység, amely Szombathelyen is remekül tartotta magát, s az első félidőben még vezetett (46–49) a végül 30 ponttal elvesztett mérkőzésen.

A jó forma tehát adva van, s Nyíregyházán a legvérmesebb szurkolók biztosak benne, hogy kedvenceik dobogósként kezdhetik a playoffot (a pillanatnyilag 3. helyezett Pécs csak két győzelemmel jegyez többet, mint a Marso-Vagép). Az sem mellékes, hogy az első nyolc pozícióba pályázó együttes közül messze a nyírségieké a legjobb sorsolás, hiszen háromszor játszhatnak a megszokott környezetben, s csak a két utolsó helyezetthez, Kaposvárra, illetve Hódmezővásárhelyre kell utazniuk.

Az Albacompnak ennél mindenképpen göröngyösebb a hátralévő útja – a két csapat jelenleg egyaránt 12 győzelemmel és kilenc vereséggel áll –, hiszen a vasárnapi nyírségi vendégségen kívül vár még rá a könnyűnek semmiképp sem nevezhető körmendi és dombóvári kiruccanás. Ezenkívül a fehérváriak azt is szeretnék, ha még egyszer el kellene menniük Zalaegerszegre is. Ugyanis megóvták a ZTE ellen elvesztett találkozójukat – másodfokon ennek nem adtak helyt –, ám rendkívüli felülvizsgálati kérelemmel éltek az elnökségnél.

Az, hogy Zalaegerszegen látják-e még tavasszal az Albacompot, egyelőre kétséges. Nyíregyházán viszont egészen biztosan. És még az is biztos, a hazaiak sok mindennel számolhatnak, eggyel viszont nem, hogy esetleges pontazonosság esetén – a két vasárnapi vetélytárs között – ők jönnek ki jobban a végelszámolásnál. Ugyanis december 1-jén fordított pályaválasztás mellett 112–57-re nyert az Albacomp…

Legfrissebb hírek

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
9 perce

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
12 perce

Völgyi Péter: Ha már a lábukban nincs erő, a szívük vigye őket előre!

Kosárlabda
12 perce

Vitorlázás: Érdi Mária aranyéremmel hangolt a versenyszezonra

Egyéb egyéni
14 perce

Kiskutya bukkant rá az ellopott Rimet-kupára

Népsport
38 perce

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
43 perce

Pádár harmadik, Ábrahám negyedik 200 gyorson az amerikai egyetemi úszódöntőben

Úszás
1 órája

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik