Kész átejtésshow
Mielőtt mélyebbre ásnánk az 1976-os Európa-bajnokság négyes döntője kapcsán, nem árt feleleveníteni, honnan indult, és végül milyen társaságba csöppent a csehszlovák válogatott. Václav Jezek együttese Angliát, Portugáliát és Ciprust megelőzve nyerte meg selejtezőcsoportját (a nyolc kvartett első helyezettjei játszották a negyeddöntőt), hogy aztán a Valerij Lobanovszkij irányította, a pályán pedig Oleg Blohin vezette szovjeteket fölülmúlva (odahaza 2–0, idegenben, százezer néző előtt 2–2) kiharcolja a részvételt a jugoszláviai elittornán.
A cseheken kívül a házigazdák, valamint az aranyéremre az előbbi két csapatnál jóval nagyobb eséllyel pályázó Hollandia és NSZK alkotta a nagy négyest. A hollandoknál Johan Cruyff, Johan Neeskens, Johnny Rep, Rob Rensenbrink, a nyugatnémeteknél Franz Beckenbauer, Sepp Maier, Berti Vogts, Uli Hoeness. Előbbiek a két évvel korábbi világbajnokság ezüstérmesei, utóbbiak pedig az aranyérmesei – a németek hegemóniájára jellemző, hogy ők ráadásul Európa-bajnokként vágtak neki az 1976-os viadalnak, igaz, ekkor már nem Gerd, hanem Dieter Müllerrel a csatársorban.
„Mindig is szerettem volna a Real Madridban futballozni, de az átkos rendszer ezt nem tette lehetővé többek között számomra sem. De nincs hiányérzetem, futballistaként bejárhattam az egész világot, meg aztán beválasztottak a világ- és az Európa-válogatottba, együtt játszhattam Beckenbauerrel és Cruyff-fal. Sohasem néztek le a sztárok, mindig is egyenrangúként kezeltek” – emlékezett vissza
Antonín Panenka, aki a jugoszláviai tornán az általa említett két futballgéniusz fölé nőtt.
Először Cruyffot és társait pipálták ki a csehszlovákok. A lélekborzasztó, esős időben megrendezett elődöntőben igencsak paprikás volt a hangulat, Cruyff például az első percben sárga lapot kapott – a 90 perc során pedig egy-egy pirosat is felmutatott a játékvezető, előbb Jaroslav Polláknak, majd Neeskensnek. A derbi végül a hosszabbításban dőlt el, Zdenek Nehoda vezető gólját követően ráadásul Wim van Hanegemet is kiállították, a csereként pályára lépő Frantisek Vesely találata pedig mindent eldöntött – a csehszlovákok bejutottak a fináléba!
Ott pedig a nyugatnémetek vártak rájuk, akik jó ’76-os szokáshoz híven hosszabbítás után gyűrték le a jugoszlávokat a már említett Dieter Müller egyszemélyes show-jának köszönhetően: a Köln futballistája a 79. percben állt be csereként, három perccel később egyenlített (2–2), majd a hosszabbításban újabb két gólt szerezve a döntőbe lőtte a címvédőt.
Ám a csehszlovákokkal Helmut Schön együttese sem bírt. Az Európa-bajnokságok történetében mindeddig páratlan módon tizenegyesek döntöttek az aranyérem sorsáról: az első hét lövő egyaránt a kapuba talált, mígnem a negyedik sorozatban másodikként rúgó Uli Hoeness a léc fölé küldte a labdát, megadva az esélyt Panenkának, hogy a cseh(szlovák) futballtörténelem legjobb eredményét szállítsa.
Panenka pedig berúgta – illetve benyeste. Lendületes nekifutás végén az utolsó pillanatban ritmust váltott, és miközben Maier dőlt, a labdának lágyan alányúlva a hálóba ívelt (Zinedine Zidane is megcsinálta ezt a 2006-os vb-döntőben, igaz, az ő labdája érintette a lécet).
A Bohemians futballistája ezzel véget vetett a nyugatnémetek európai uralmának, még ha csak négy évre is; meg aztán húsz esztendővel később revánsot vett a Nationalelf – de ez már két külön történet.
Sorozatunk következő részéből kiderül, miként hódította vissza az európai trónt az NSZK
