Elégedett lehet a csatárlegenda

Vágólapra másolva!
2008.03.16. 23:40
Címkék

Hajszán Gyula kétszer nyert bajnokságot a Rába ETO-val, s emellett két ezüst- és egy bronzérmet szerzett Verebes József edzősége idején. Ma már 47 éves, s bár nem szakadt el a labdarúgástól, legtöbb idejét a város ügyeinek intézésére fordítja, hiszen tagja a helyi önkormányzatnak. Annak az ETO-nak volt a csatára, amely az 1981–1982-es idényben 102 lőtt góllal lett bajnok.

„Sokan kérdezik, mi a titka az ETO tavaszi menetelésének, a sok gólnak. Egervári Sándorral nemcsak nyugalom, hanem szakmai tudás is érkezett az ETO stadionjába. Vége a káosznak, a kapkodásnak, kezd beérni a mesteredző tudatos munkája, s noha sokan megijedtek Bajzát Péter sérülése után, látható, hogy az egyébként tíz-tizenöt-húsz gólra taksált csatárt most társai képesek pótolni. Nem tudjuk, mi lesz a vége, de az már sejthető, ha így folytatódik, bajnokságot is nyerhet a csapat. Anélkül, hogy részletes elemzésbe bocsátkoznék, csak annyit mondok, hogy az eltervezett és begyakorolt támadójáték a stabil védekezésre épülve egyre inkább érvényesül.”

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
48 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
57 perce

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
1 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik