Biztatták az ellenfelet

Vágólapra másolva!
2008.03.16. 23:40
Címkék

HELLER ANITA VISSZATÉRT. Három és fél hónapot hagyott ki Heller Anita, a MiZo Pécs 2010 játékosa. A Szolnokról a nyáron hazatérő irányító-hátvéd keresztszalag-szakadása miatt hiányzott, és a december 2-i, hazai Vasas-Csata elleni találkozó óta most először ült mezben a kispadon – eddig csupán utcai ruhában szurkolhatott a társaknak. Most már be is melegített, de végül Rátgéber Lászlótól nem kapott játéklehetőséget.

TIZENHÁROM MÁSODPERCRE A BRAVÚRTÓL. A harmadik negyedből mindössze ennyi volt vissza, amikor a BEAC-os Karlik Tímea szerzett kétpontos kosarat. A fővárosiaknak ebben a tíz percben ez volt az egyetlen találatuk, a pécsiek tehát mindössze 13 másodpercre voltak attól, hogy amióta bevezették a négy negyedből álló játékot, nullára nyerjenek meg egy játékrészt.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
53 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
1 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik