Lampard: négy gól!

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.03.14. 23:32
Címkék

A hétközi bajnoki fordulóban a Chelsea feledtette a néhány nappal korábbi kupakudarcot. A kékek számára nem ígérkezett nehéznek a tabella utolsó helyén álló Derby legyőzése, ám óvatosságra intett, hogy a kupában sem verhetetlen ellenfél, hanem a másodosztályú Barnsley álltotta meg őket.

E helyzetben egy olyan játékos sietett a társak segítségére, akinek sorsa igencsak kétséges a Stamford Bridge-en. Frank Lampard állítása szerint szívesen maradna a gárdánál, többször is kérte a vezetőket, hogy tegyenek ajánlatot szerződése meghosszabbítására, ám ez eddig nem történt meg.

„Világossá tettem, hogy itt akarom folytatni a pályafutásomat, és most már szeretném tudni, mi lesz velem. Úgy tűnik, a menedzserek nyárig nem akarnak foglalkozni az ügyemmel, és fogalmam sincs, hogy ez mit jelent” – mondta a középpályás.

A hatvanszoros válogatott játékos a Derby ellen kezébe vette a sorsát: kiharcolt, majd értékesített egy büntetőt, betalált két lépésről és húsz méterről is, teljesítménye megkoronázásaként pedig egy cselsorozat végén mattolta Roy Carrollt. Avram Grant, a hat gólt jegyző alakulat edzője e szereplés láttán egyértelművé tette terveit: „Frank a következő szezonra a Chelsea-nél marad. A klubnak szüksége van rá, és ő maradni akar. A szerződéskötés persze nem az én asztalom” – fogalmazott Grant, utalva arra, hogy a középpályás más csapatok kívánságlistáján is szerepel (José Mourinho például Milánóba szerződése esetén szívesen látná az Internél).

Legfrissebb hírek

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
9 perce

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
21 perce

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
27 perce

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
27 perce

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
38 perce

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
1 órája

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
1 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
1 órája