Angliában is játszik a Ferencváros

B. G.B. G.
2008.03.12. 00:04
Címkék

Egyik jó hír a másik után. Alig egy nappal azt követően, hogy az Üllői úton bejelentették, március 25-én összecsap egymással a Ferencváros és a Sheffield United – a klubok közötti kapcsolatot erősítendő –, máris itt az újabb fejlemény. Szinte borítékolható ugyanis, hogy a március 25-i Ferencváros–Sheffield United barátságos mérkőzésnek visszavágója is lesz.

A kérdés csak az: mikor?

A Fradinál leginkább azt szeretnék, ha a Kevin McCabe tulajdonában lévő csapatok valamikor a téli felkészülés idején ismételnék meg a tavaszi párharcot. A második mérkőzésre természetesen Sheffieldben, a 30 400 férőhelyes Bramall Lane Stadionban kerülne sor. A tervek szerint a Ferencváros januárban, esetleg februárban tíz napot töltene Angliában, ahol a Sheffield Uniteden kívül két másik együttessel is megmérkőzne. Mondani sem kell, ez a túra ideális felkészülési körülményeket biztosítana a zöld-fehérek számára.

Március 25-én egyébként lesz egy visszatérő vendége a Ferencvárosnak, illetve az Albert-stadionnak. Ha Kevin Blackwell menedzser jelöli az utazó keretbe (erre minden esély megvan, hiszen jelenleg nem sérült), ismét Budapestre érkezhet Keith Gillespie. A Sheffield United 33 esztendős korábbi északír válogatottja azért lehet ismerős a ferencvárosi szurkolók számára, mert 1996. október 15-én ő is pályára lépett az Üllői úton az FTC–Newcastle United UEFAkupa-mérkőzésen.

Nem kevésbé érdekes hír, hogy hamarosan a Sheffield United szurkolói is naprakészek lehetnek Ferencváros-ügyben. Az angol klub hivatalos honlapjára (www.sufc.premiumtv.co.uk) ugyanis két-három hét múlva már naponta kerülnek fel friss hírek a magyar csapatról.

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
5 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
5 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
6 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
7 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
7 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik