Győrben beindult a henger

„Jó napot!” először, „Jó napot!” másodszor és „Jó napot!” harmadszor. Csak kapkodjuk a fejünket: három fiatalember jön velünk szembe a folyosón, és mindhárom előre köszön. Nem vagyunk ehhez hozzászokva. Mint utóbb kiderül, a Fehér Miklós Labdarúgó-kollégium növendékeiben tisztelhetjük a jól nevelt gyerekeket, igaz, ha a kora délelőtti érkezésünket követő pillanatokban nem egy „Jó napot!”, hanem egy „Viszlát” kíséretében haladnak el mellettünk, azon sem csodálkozhattunk volna. Merthogy: amíg mi betoppanunk a klubházba, ők kifelé menet csukják be maguk mögött az ajtót, tudniillik a „hajnali” fél nyolckor kezdődő tréning befejeztével újabb foglalkozás vár rájuk – ezúttal a város egyik középiskolájában.

A felnőttek öltözője közben szép lassan megtelik. Noha egy A4-es papíron az olvasható, hogy aki belép, legyen szíves, ne hagyja nyitva az ajtót, valaki nem tett eleget a kérésnek, így bekukkanthatunk a helyiségbe. Hogy mit látunk? Bármily hihetetlen, de edzésre készülődő játékosokat. A gyakorlás előtt még Egervári Sándor magyarázza el, hogy mit vár a következő másfél órában, aztán irány a „Kemping”! Így nevezik ugyanis azt az edzőpályát, amelyen tanyát ver az első csapat; a három füves gyakorlótérből ez az egyik. Akad egy műfüves is, amely rövidesen új borítást kap, sőt: a tervek szerint szeptemberre be is fedik. S a tető nem a plafon: a téli felkészülési mérkőzéseket már kétezer néző figyelheti majd a pályát addigra körülvevő lelátóról.

Egyértelmű: valami megmozdult Győrött. A „Kempingen”, például, az a járgány, amely már a tréning alatt „lesimítja” a gyepet. A henger amúgy is beindult: utóbbi öt bajnokijukból négyet megnyertek a zöld-fehérek, egyet pedig döntetlenre adtak, a 17. forduló után ez a hatodik helyre elegendő. Bár ennél feljebb jutni sem nehéz (a harmadik Debrecen egy-, a listavezető MTK négypontnyi távolságra van), az ETO vezetői és futballistái – a magyar fociban meglepő módon – a földön járnak. A hatodiknál ugyan lejjebb már nem adnák, de senki sem hangoztatja, hogy a nemzetközi szereplés kiharcolása a cél, vagy, uram bocsá’, bajnokok akarnak lenni. Azért ha netán harmadiknak futnak be végül, gyaníthatóan nem elkeseredett labdarúgókkal lesz teli az öltöző…

„Valóban megindult a szekér, ám nem kell bennünket fényezni” – int mindenkit nyugalomra Egervári Sándor. A vezetőedző hozzáteszi, hogy egyesek már csodát remélnek a csapattól, olyasmit, amit a Verebes József vezette társaság a nyolcvanas évek első felében produkált, de egyrészt hiába szerepel(t) mindkét gárda ETO néven, a kettőt nem szabad összehasonlítani; másrészt az ő együttese még csak az alapok lerakásánál tart. Az építkezés jól halad: a szakember állítja, a nyáron nem is lesz nagy jövés-menés, két, legfeljebb három játékos szerződtetésével alakulhat ki az a csapat, amely már… Igen, kiharcolhatja a nemzetközi szereplést, s ha minden klappol, bajnok lehet… A létesítményre hamarabb mondhatjuk, hogy „…ez csúcs!”. Május végére befejeződik a 20 ezer férőhelyes, szükség esetén 30 ezresre bővíthető stadion átépítése, hogy aztán az ETO-parkot is átadhassák. Utóbbi kapcsán ne hatalmas játszóteret képzeljenek el, hanem multifunkcionális központot. Mivel ennek részletei inkább egy ingatlanmagazinba kívánkoznak, e helyütt csupán annyit jegyezzünk le: Közép-Európában nem akad majd párja. Szó szerint egyedülálló lesz…

A győri konyha mindenesetre már most az. A suliból időközben visszatérő kollégistákhoz és a foglalkozást befejező „nagyokhoz” csatlakoznak a kosaras, valamint a kézis lányok is, és úgy tapasztaljuk, a tatai edzőtáborból „igazolt” főszakács, Sanyi főztje népszerűbb, mint Győzike. Két falat között megy a duma („Sziasztok!”, „Hogy vagytok?”, „Mi volt a meccsen?”, „Gratulálunk!”), ezt látva és hallva állapítja meg egy „helybéli”, hogy ez ám a klubélet.

Reakció gyanánt a fejünket rázzuk.

Föl és le, föl és le…