Másfél hónap Messi nélkül

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.03.06. 01:19
Címkék

„Szomorú vagyok” – kezdte nyilatkozatát Joan Laporta, a Barcelona elnöke csapata Celtic elleni, 1–0-ra megnyert mérkőzése után, amellyel a katalánok kettős győzelemmel jutottak a legjobb nyolc közé a BL-ben. Elképzelni is nehéz, milyen lenne a hangulat a gránátvörös-kékeknél, ha kedd este a skótok lépnek tovább a BL-nyolcaddöntőből, amiben egyébként a házigazdaként elszenvedett vereség (2–3) után maguk a glasgow-i zöld-fehérek sem bíztak különösebben.

A szomorúság oka, hogy Lionel Messi feltehetően hat hétre kidőlt, miután a keddi találkozó 37. percében combizomszakadást szenvedett, és le kellett cserélni. A támadó kiesése – a korábbi túlzott terhelés miatt a szombati, Atlético Madrid elleni bajnokin éppen a BL-visszavágóra gondolva pihentetette Frank Rijkaard vezetőedző – érzékeny veszteség a Primera Divisiónban, a Király-kupában és a nemzetközi porondon is kiélezett küzdelmet vívó Barcának.

„Szomorú vagyok. Elsősorban Leo miatt, aki nagyon jól játszott, és a csapat miatt, hogy egy időre megint elveszítette őt” – mondta a klub első embere, utalva arra, hogy az argentin támadó sorozatban a harmadik idényben szenved súlyosnak tűnő sérülést. Először 2006 márciusában, a Bajnokok Ligája azonos szakaszában, a Chelsea elleni nyolcaddöntő visszavágóján kellett idő előtt lecserélni, izomszakadása miatt a szezon hátralévő részében csak a lelátóról figyelhette, amint társai elhódítják a BL-trófeát és a spanyol bajnoki címet. Bár részt vett a németországi világbajnokságon, néhány hónappal később, a november 12-én lejátszott Zaragoza elleni bajnokin súlyos lábközépcsont-sérülést szenvedett, amit ismét hónapokig tartó lábadozás követett.

Barcelonában így nemcsak azért aggódnak, hogy a következő hetekben miként oldják meg a fiatal csillag helyettesítését – egy csapat, amely soraiban tudja Ronaldinhót, Samuel Eto’ót, Thierry Henryt, Eidur Gudjohnsent és Bojan Krkicet, azért képes megoldani e feladatot –, hanem azért is, mert az évről évre visszatérő kihagyások kettétörhetik a mindössze 20 éves játékos pályafutását. Hiszen a felsoroltak hiába pótolják néhány alkalommal a csatárt, a katalánoknak hosszú távon szükségük van a „Bolha” becenévre is hallgató játékosra. Ahogy az izlandi csapattárs, Gudjohnsen fogalmazott: „Nem örülünk egy sérülésnek sem, de Leóét mindannyian megszenvedjük. Egyedülálló futballista, bármelyik meccset képes egymaga eldönteni.”

Legfrissebb hírek

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
9 perce

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
22 perce

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
27 perce

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
27 perce

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
39 perce

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
1 órája

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
1 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
1 órája