A németeké a vége

Vágólapra másolva!
2008.03.06. 01:19
Címkék

Nem történhetett nagy meglepetés a Porto és a Schalke párharcában a BL nyolcaddöntőjében, hiszen azóta, hogy a 2002–03-as idényben sem portugál, sem német csapat nem tudta beverekedni magát a legjobb nyolc közé, minden szezonban csak az egyik nemzet képviseltette magát a negyeddöntőben (a Porto és a Benfica egy-egy, míg a Bayern két alkalommal).

A német fél most ugyan egygólos előnnyel (1–0) utazott Portóba, de játékát annak ellenére sem alapozhatta a védekezésére, hogy futballistái tudták, a házigazdák sorozatban nyolc mérkőzésen nem kaptak gólt a Dragao Stadionban. A portugálok természetesen az első pillanattól kezdve támadtak, Manuel Neuer, a vendégek kapusa azonban állta a sarat, kétszer is hárította Lisandro López kísérletét, később pedig Ricardo Quaresma bombáját hatástalanította.

A második félidő újabb portugál rohamokkal kezdődött, ám Lisandro López és Lucho González ziccerénél Neuer hárított. A végén, főleg Fucile kiállítása után már semmi esélyt sem adtak a Portónak az életben maradásra, erre Lisandro López a 86. percben a Liverpool és az OM után a harmadik egykori kupagyőztesnek is gólt lőtt, és hosszabbításra kényszerítette a feleket. Gól ott sem született, és mivel a tizenegyespárbajban Bruno Alves és Lisandro López is rontott, a története során először a BL negyeddöntőjébe jutó, egyetlen, még álló német csapat, a Schalke ment tovább.

Legfrissebb hírek

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
3 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
3 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
3 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
4 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
4 órája

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
4 órája

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik