Rangadó a Ligetben

H. B., S. J.H. B., S. J.
2008.03.05. 00:55
Címkék

A Győr lesz a vendége szerdán a bajnok Budapest Bank-FTC-nek. Az ETO a BL középdöntőjében edződött a rangadóra, de az FTC is BL-küzdelmekben szerzett tapasztalatokat az őszszel. A népligetiek mellett szól, hogy ha jó napot fognak ki, hazai pályán a világ legerősebb csapataival is képesek felvenni a versenyt, az ETO esélyeit pedig az növeli, hogy idegenben is kitűnő játékra képes. Zsiga Gyula, a ferencvárosiak mestere abban bízhat, hogy csapata kezd összeérni, s a fiatalokban ég a bizonyítási vágy. Szamoránsky Piroska, az FTC beállósa szerint a Győr talán elfáradt a BL-menetelésben, a Fradinak pedig pótolnia kell a Fehérvár ellen elszórt két pontot. Csapattársa, Zácsik Szandra szerint csak a Dunaferr és az FTC képes a Győr legyőzésére. A Győr edzője, Konkoly Csaba arról panaszkodott, hogy a lábsérüléssel bajlódó Pálinger Katalin nem szerepelhet, ám Herr Orsolya szintén klasszis kapus, aki már sokszor bizonyította tudását. Mögötte Oguntoye Viktória kaphat szerepet.

A két együttes a győri MKelődöntőben is összecsap április 12-én, és a nyertes másnap a Debrecen–Dunaferr találkozó győztesével küzd meg a trófeáért.

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
44 perce

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
45 perce

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
57 perce

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
1 órája

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
1 órája

Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj

Egyéb autó-motor
2 órája

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2 órája

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2 órája