Kálmán gyógyulóban

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.03.05. 00:55
Címkék
Akárcsak a szombati gálán, ismét egymással meccsel Sztojan Ivkovics és Szrecsko Szekulovics, a két délszláv származású szakember, és ismét Pécsen. Csak ezúttal nem az All Starmérkőzés, hanem a honi kupaküzdelmek keretében kerülnek egymással szembe, és immár klubcsapatuk, a PVSK, illetve a Falco kispadján. Rangadó a javából, de lehet, hogy a legnagyobb sztár nélkül.

Máris folytatódnak a férfiak nál a Magyar Kupa küzdelmei: kedden elkezdődnek a negyeddöntő visszavágói, méghozzá azzal a PVSK-Expo Center Pécs–Falco KC-Szombathely párharccal, amelyet a bajnoki tabellán elfoglalt pozíciók miatt a legnagyobb érdeklődés övez. Az első és a második helyezettet hozta ugyanis össze a sors szeszélye a legjobb nyolc között, és az izgalmaknak nyilván az is jót tesz, hogy az egy héttel korábbi első mérkőzés is szorosan alakult. Ott és akkor a vasi megyeszékhelyen 86–73-ra nyert a combsérüléssel bajlódó Kálmán László nélkül kiálló Falco– kérdés, a visszavágón a bajnokság legnagyobb esélyesének nélkülöznie kell-e legjobbját.

„Sokat javult a lábam, de azért még most is van benne vérömleny – mondta hétfő délután, 26 órával a meccs kezdete előtt a pontgyáros irányító, aki természetesen nagyon szeretne szerepelni a nagy rivális elleni idegenbeli csatában, amely cseppet sem ígérkezik sétagaloppnak a szombathelyiek számára. – Próbáltam tegnap vele mozogni, de azért még fáj... Úgyhogy csak akkor játszom, ha muszáj. De ha úgy alakul az eredmény, remélem, be tudok szállni, és tudok segíteni a csapatnak. Az orvosok azt mondták, szépen javul a lábam, és rám bízták a döntést.”

A Falco alapötösének egyetlen magyar tagja még arról is beszámolt, hogy a másik sérült kulcsember, a bokájával bajlódó Andrija Csirics már „eldobta” a mankóit, és Kálmán szerint a rájátszásra biztosan bevethető lesz. A playoff a tervek szerint április 30-án veszi kezdetét az erősebbik nem számára, azaz majdnem két teljes hónapja van még addig a szerb légiósnak. Márpedig Szombathelyen nem akarnak kockáztatni, mert az alapszakasz első helye szinte zsebben van, a hátralévő hat meccsből elég kettőt behúzni, így a bajnokságban lesz lehetőség lazítani.

Nem úgy a kupában!

Legfrissebb hírek

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
4 perce

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
4 perce

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
33 perce

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
46 perce

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
50 perce

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
1 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
1 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik