A motiváció volt a siker záloga

aki ugyan pályára lépett két meccsen, ám a labdával nem sikerült találkoznia...

12 év sodrásában Böőr Zoltán előbb a DVSC-nek lett alapembere, majd a válogatottból is kihagyhatatlanná vált. Négy évvel ezelőtt azonban megsérült, és azóta kis túlzással több időt töltött az orvosoknál, mint a pályán.

12 év elszelelt, és szombaton immár az ETO játékosaként Böőr Zoltán a kispadon kezdett korábbi csapata, a DVSC ellen, ám csereként pályára lépve is képes volt a gólszerzésre.

„Csak az foglalkoztatott, ha Egervári Sándor a pályára küld, a rám bízott feladatot maradéktalanul elvégezzem – mondta a meccset követően Böőr Zoltán. – Amikor kétgólos előnybe kerültünk, az ellenfél feljebb tolta védelmét, és a mester azt kérte tőlem, amolyan árnyékékként próbáljam befutni a területet. Előttem van a pillanat, amikor Jäkl Antal felém passzolja a labdát, és kilépek a védők közül. Azzal tisztában voltam, hogy a rendkívül gyors Mészáros Norbert mellett nem tudok majd besétálni a kapuba, éppen ezért, amikor éreztem, hogy a lövésből gól lehet, azonnal elrúgtam a labdát. A gólnak mindig örül az ember, de nem tagadom, pályafutásom során ennek a találatomnak örültem a legkevésbé. Más esetben kifutottam volna a világból örömömben, most azonban visszafogottan ünnepeltem. A DVSC esélye megmaradt a címvédésre, de ezzel a vereséggel nehezedett a dolga.

Böőr Zoltán a meccset követően őszintén beszélt arról is, decemberben még az is megfordult a fejében, hogy abbahagyja a profi futballt. Felesége, Bernadett, valamint tíz és fél hónapos kislánya, Bíborka tartotta benne a lelket, és ennek szombaton a DVSC ellen gól lett a jutalma.

A korábban megszokottól visszafogottabb teljesítményt nyújtott Nikolov Balázs. A védőtől megszokhattuk, hogy zakatol a jobb oldalon, a vonal mellett, ezúttal azonban jobbára csak védőfeladatára koncentrált.

A lelátóról nézve megfejthetetlennek tűnt, miért volt ilyen visszafogott, ám az összecsapás után a labdarúgó megadta a választ.

„Az első fordulóban a Nyíregyháza ellen a tizennyolcadik percben ütköztem a Spartacus futballistájával, Ramosszal, olyan volt, mint ha betonfalnak mentem volna – emlékezett vissza Nikolov Balázs. – A műtött vállam és a lapockám is zúzódott, a héten csak rögzítőkötéssel tudtam edzeni. A félidőben gyötrődtem, fájdalomcsillapítót kellett bevennem, mondhatom, ekkora kínok között még sohasem játszottam mérkőzést. Tudom, kevesebbet tudtam hozzátenni támadójátékunkhoz, mint korábban, de mások megtették ezt helyettem. Ahogy Egervári Sándor mondta: »Egyik héten az egyik futballista, a másikon a másik teszi be a csapattársak zsebébe a pénzt.« A Lokival korábban kétszer aranyérmet ünnepelhettem, ez volt a második alkalom, hogy a DVSC ellen futballoztam. Meg akartam mutatni, hogy igenis vannak trónkövetelők, mint például a Győr. Izgalmassá akarjuk tenni a bajnokságot, és ha így folytatjuk, egyértelműen jó úton járunk.”

Az első fordulóban 300. első osztályú meccsét játszotta Jäkl Antal, így az ő véleménye igazán fajsúlyos lehet abban a kérdésben, miben múlta felül az ETO a bajnokcsapatot.

„Olyan hangulatban vártuk a meccset, hogy nem érdekelt bennünket, esik az eső, vagy fúj a szél, mi valamennyien a bajnokcsapatot akartuk legyőzni – mondta a hazaiak korelnöke. – Noha megszereztük a három pontot, továbbra is a Lokit tartom Magyarország legjobbjának, más kérdés, hogy ellenfelünk szombaton éppen csapatként nem működött jól. Völgyi Dániel olyan gólt rúgott, mintha neki is több száz meccs lenne a lábában, és ekkor éreztem, meglesz a győzelem. Bár az is igaz, hogy még kétgólos előnynél sem tudtam felhőtlenül örülni, hiszen eszembe jutott az őszi, Paks elleni meccs: akkor a nyolcvanhatodik percben három egyre vezettünk, mégis csak egy pontot szereztünk. Nem becsüljük le ellenfeleinket, de a soron következő, a Tatabánya, a Siófok és a REAC elleni párharcot kilenc ponttal akarjuk letudni. Ha már a bajnokot megvertük...”