Zaklatott, csúnya meccs
Zsoldos András széles mosollyal az arcán lépett be a terembe, Plézer Gábort, a vendégek technikai vezetőjét üdvözölve. Persze általában így tesz az ember, ha régi kedves ismerőst lát, és a kecskemétiek trénere sem feledte az elmúlt négy évet, amikor a jelenlegi ellenfél edzőjeként ért el szép sikereket (két bajnoki cím, Magyar Kupagyőzelem).
A kezdés után aztán egyre feszültebbé vált a hazaiak szakvezetője, ugyanis csak nem akart visszaköszönni a pályáról, amit gyakoroltak. Nem találta a ritmust a kecskeméti együttes, de nem igazán származott ebből hátránya, mert a vendégek sem brillíroztak. Enyhén szólva... Sorra gyömöszölte mindkét csapat a labdát a palánk alá, amit aztán a magas emberek vagy bedobtak, vagy nem.
Többnyire nem...
Aki először látott kosármecscset, az nem most szeretett bele ebbe a sportágba. Az első negyed eredménye női meccsen is vékonynak találtatna. Talán ez szúrt szemet a pályán a mérkőző feleknek, mert a második szakaszban már jobban figyeltek. Szép játékról ekkor sem beszélhettünk, de Mészáros Zalán és a gyomorfájdalmai miatt csak a kispadról beszálló Antonio Jefferson egy-két szellemes megoldása már a kosárlabdát idézte.
Bele is melegedtek a játékosok, egyre inkább dominált a „harci” jelleg. Egy ízben Gulyás Róbert a palánk alatt nemcsak a bíróknak mutatta meg, hogy milyen rútul bántak vele, hanem Csorvási Milánnak is széles karmozdulatokkal jelezte, mit nem szabadna csinálnia. Hogy maradt még ezután is némi dac a paksi óriásban, arra abból következtethetünk, hogy a következő támadásnál a saját palánk alatti ütközetet követően némileg indulatosan dobta oda a labdát egy fújás után – Bodnár Péter játékvezető nem érezte úgy, hogy az felé száll. Lehet, hogy Gulyás így hangolta rá magát a játékra, mert ezután háromszor is halálosan biztosan célzott, megnyugtató előny közelébe juttatva csapatát a nagyszünetre.
Az előny a második félidőben pillanatok alatt megnyugtató lett a paksiak számára, ám ehhez az kellett, hogy a hangulat kifejezetten nyugtalanná váljon. Előbb Zsoldos kapott technikait reklamálásért – a büntetőket Mészáros Zalán sztoikus nyugalommal dobta a kosárba –, majd Sabáli Balázs szaladt be csaknem a félpályáig, vitatva az egyik bírói ítéletet. Mi tagadás, volt mit vitatni.
Az volt az ember érzése, hogy a játékosok a pályán összeviszsza szaladgálnak, a játékvezetők pedig ehhez hasonlóan fújnak. A harmadik negyed ebben a nyűgös hangulatban ért véget, a negyedikben pedig már nem is nagyon erőltették a csapatok a játékot.
Talán hallottak a közmondásról, hogy ami nem megy, azt nem is kell erőltetni. Persze a paksiak aligha bánják, hogy ez így történt...
