Cech hibája döntött

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.02.25. 23:48
Címkék
Egyre jobban beérik Juande Ramos munkája a Tottenham Hotspurnél, amely Dimitar Berbatov tizenegyesével és Jonathan Woodgate szerencsés fejesével megnyerte a Chelsea elleni Ligakupa-döntőt az új Wembleyben.

Avram Grant és Juande Ramos is idény közben érkezett jelenlegi csapatához, és mindketten első angliai trófeájukat szerették volna megszerezni a vasárnapi Ligakupa-döntőben, és ha utóbbi jár sikerrel, a Tottenham negyedik győzelmével behozza az örökranglistán a Chelsea-t. Behozta, de voltak olyan időszakok, amikor erre senki sem mert volna fogadni. Például már a meccs előtt sem, hiszen a korábbi hírekkel ellentétben Frank Lampard és John Terry is helyet kapott a „kékek” kezdőcsapatában, ráadásul először kezdett együtt a Didier Drogba, Nicolas Anelka duó is.

Ennek ellenére a mérkőzést a Spurs kezdte jobban, 20 másodperccel a kezdő sípszót követően Belletti hibázott, azonban Robbie Keane lövése Terryről szögletre pattant, jó 10 perccel később Pascal Chimbonda fejesénél pedig a kapufa mentette meg a Chelsea-t. Ezt követően inkább a mezőnyjáték dominált, csak Steed Malbranque próbálkozásánál lehetett szaporább a nézők pulzusa, ám Petr Cech az alapvonalon túlra ütötte a kapu jobb oldalába tartó labdát.

Hiába játszott fölényben Juande Ramos együttese, mégis Lampardék szereztek vezetést. Drogba első szabadrúgása még a kapu fölé szállt, ám percekkel később már nem hibázott. Az elefántcsontparti jó 20 méterről remekül csavart el a sorfal mellett, a rosszul helyezkedő Paul Robinson csak dermedten nézte, ahogyan a labda a kapu bal oldalába vágódott.

Didier Drogbát akár igazi Ligakupa-specialistának is tekinthetjük, mivel harmadik döntőjén negyedik gólját szerezte. Három évvel ezelőtt a Liverpool elleni 3–2-s győzelemmel záruló találkozó hoszszabbításában talált be. Az Arsenal ellen vívott, három kiállítással tarkított tavalyi öszszecsapáson duplázott, de mostani gólja kevés volt a győzelemhez.

A fordulás után sem változott a játék képe – a 69. percig. Akkor Wayne Bridge kezezése miatt jutott jogos büntetőhöz a Spurs, amit Dimitar Berbatov értékesített. A 80. percben Didier Zokora eldönthette volna a meccs és a trófea sorsát, azonban ziccerből a kapu helyett Cech fejét találta el. A cseh játékosnak sokat köszönhetett csapata, hiszen percekkel később Berbatov fordulásból leadott lövését is hárította. A hosszabbítás után mégis a Chelsea kapusa hibázott hatalmasat, Jermaine Jenas szabadrúgását követően Jonathan Woodgate-re ütötte a labdát, amely a védő fejéről a kapuba pattant. A ráadás második felében még Salomon Kalou előtt adódott nagy lehetőség, de Robinson bravúrral védte a támadó lövését.

„El sem hiszem, hogy az én gólommal győztünk – lelkendezett a lefújás után Woodgate. – Általában nem megyek fel a szögletekhez, de most előreszaladtam, és megpróbáltam befejelni. Ma a miénk volt a jobb csapat, ezért megérdemeltük a győzelmet.”

Juande Ramos együttese sokkal taktikusabban és bátrabban játszott, míg Avram Granté mintha kissé óvatosabban futballozott volna a kelleténél, így kis szerencsével az 1999-es győzelem után ismét a Tottenham ünnepelhetett.

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
18 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
45 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
2 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
3 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik