Az Aranycsapat tündöklése után a magyar válogatott elsősorban az olimpiákon vitézkedett, 1964-ben pedig a kontinensbajnokságról is éremmel tért haza Baróti Lajos együttese. A selejtezőben Wales (összesítésben 4:2), a nyolcaddöntőben az NDK (5:4), a negyeddöntőben Franciaország (5:2) ellen diadalmaskodott, a csatársorban a Puskásékat követő nemzedék sztárjaival, Alberttel, Rákosival, Tichyvel, Benével, Fenyvesivel, Göröccsel. A négyes döntőben a sorsolás nem kedvezett, a házigazda spanyolok legyőzése lehetetlennek bizonyult. Az elődöntő hatástalan támadójátéka miatt a harmadik helyért vívott mérkőzésen öt helyen is változott az összeállítás, többek között Komora és Tichy is kikerült, pályára lépett viszont két tehetséges csatár, Varga Zoltán és Farkas János. A tornán először szerepelt a kezdő tizenegyben (Szentmihályi – Novák, Mészöly, Ihász, Solymosi, Sipos, Farkas, Varga, Albert, Bene, Fenyvesi) a ferencvárosi védő Novák Dezső, két góljával ő döntötte el a bronzérem sorsát. Az érdemtelenül kevés néző előtt játszott találkozón Magyarország legnagyobb Eb-sikerét érte el, még ha ezt akkoriban kevesen is gyanították. Az 1964-es tokiói, majd a négy évvel későbbi mexikóvárosi olimpiai arany szebb jövőt vetített előre…
