Bár az Eb-címig vezető nyolc találkozón egyetlen gólt sem szerzett, Luis Suárez vezette győzelemre a spanyol nemzeti tizenegyet, aminek elsősorban Magyarország látta kárát: a 29 éves futballista őrületbe kergette a védőket Madridban. Pályafutása szülővárosában, La Corunában kezdődött, a rendkívül technikás Luisito hamarosan az első osztályban szereplő Deportivóban kötött ki. Innen Barcelonába igazolt, és az FCB tartalékcsapatában eltöltött rövid idő után a nagyokkal két-két bajnoki címet, kupagyőzelmet és VVK-t gyűjtött be. Akkoriban a „légiósok”, Di Stéfano, Kocsis, Kubala, Puskás uralta a Primera Divisiónt, Suárez közülük emelkedett ki, és 1960-ban – máig egyetlen született spanyolként – kiérdemelte az Aranylabdát. (Ezt is fájlalhatjuk, hiszen Puskást előzte meg a France Football szavazásán.) 1961-től Olaszországban futballozott, az Interrel kétszer nyert BEK-et és Világkupát, háromszor olasz bajnokságot. A válogatottban 32 találkozón 14 gólt ért el, kétszer vett részt világbajnokságon. 1988 és 1991 között spanyol szövetségi kapitányként dolgozott, később az Inter szakmai stábjában tevékenykedett.
