Tét és edző nélkül

Vágólapra másolva!
2008.02.20. 23:16
Címkék

Tét nélküli mérkőzést játszott egymással a Zalaegerszeg és a Győr a Ligakupában, hiszen már mindkét csapat továbbjutott a csoportból. Ennek megfelelően nem is vették túl komolyan az összecsapást, hiszen mindkét oldalon fiatalok kaptak szerepet, sőt az ETO vezetőedzője, Egervári Sándor el sem utazott a mérkőzésre, újabb pofont adva az amúgy is megkérdőjelezett jelentőségű sorozatnak. A Ligakupa-mérkőzés előtt a zalaiak már a szombati, Paks elleni bajnokival is foglalkoztak. A kék-fehéreknek a télen sikerült visszaszerezniük Waltner Róbertet, aki az ősszel az Egyesült Arab Emírségekben, az al-Dafrában futballozott. A támadó szerepeltetése elől minden technikai akadály elhárult, így ha Szlavko Petrovics vezetőedző úgy dönt, a csatár már a tavaszi nyitányon pályára léphet.

Legfrissebb hírek

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
12 perce

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 perce

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
33 perce

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik