Kizárhatják az MPB-t

Vágólapra másolva!
2008.02.20. 23:16
Címkék

Nehéz helyzetbe került a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB), mert ha hatályba lép a sporttörvény tervezett módosítása, az MPB-t kizárhatják a nemzetközi szervezetből (IPC). „Az új jogszabály egy kamarába vonná a fogyatékkal élők hazai sportszervezeteit, miközben az IPC alapszabálya szerint a paralimpiai sportszervezeteknek teljesen önállóan kell működniük, aki ezt nem tartja be, azt kizárják. Az MPB pénteki rendkívüli közgyűlésén nem fogadta el a sporttörvény tervezett módosítását, és mindent megtesz ennek megakadályozásáért” – mondta sajtótájékoztatóján Gömöri Zsolt, az MPB elnöke. A szervezet ellehetetlenülése veszélyezteti a 2020-as budapesti olimpiai pályázat sikerét, hiszen olyan ország nem rendezhet játékokat, amely nem vállalja a paralimpia lebonyolítását is, márpedig paralimpiának csak IPC-tag lehet házigazdája.

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
20 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
26 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
52 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
1 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik