Visszatért az önbizalma

Vágólapra másolva!
2008.02.19. 12:20
Címkék
Janics Natasa vasárnap este még a Démász-Szeged vízitelepén szedegette össze a szükséges holmiját. Mármint az ülést, a lábtámaszt, no és az új lapátot, amelyekkel „otthonossá” teszi majd az elkövetkező hat hétben a kölcsönhajóját. Kétszeres olimpiai bajnokunk ugyanis hétfőn repülőre ült, Ausztráliába utazott, ahol hat hétig edzőtáborozik.

Janics Natasa az elmúlt idő szakban forró dróton tartott kapcsolatot a testvéreivel, Stjepannal és Micóval. A Janics fivérek több mint egy hónapja már Ausztráliában, a Gold Coaston tréningeznek, ide utazott el Vécsi Viktor csapatának tagjaként a kétszeres olimpiai bajnok Natasa is, aki az elkövetkező hat hétben az 1000 méteren világ- és Európa-bajnok kenus Vajda Attilával folytatja a közös produkcióját – immáron vízen.

„Végre hajóba ülhetek, sok vízi kilométer és nagy csaták állnak előttünk Attilával, amit nagyon várok már – lelkendezett Janics, aki bízik benne, hogy a Gold Coaston egyre többször veri meg 500 méteren az amúgy 1000 méterre készülő Vajdát. – Ha elképzeléseink szerint alakul ez az időszak, jó esélyeim lesznek egyesben a hazai kvalifikációs versenyeken.”

Janics nem rejti véka alá: két számra készül az idén. A május eleji Európa-bajnoki és a Világkupa válogatóversenyen egyesben és Kovács Katalinnal párosban száll majd vízre.

„Fontos, hogy Katival párosban kivívjuk az Európa-bajnoki indulás jogát, hiszen csak négy kvótája van a női csapatnak, és a párosbeli jó szerepléssel még egy kvalifikációt szerezhetnénk” – magyarázta Natasa, akinek alig több mint egy hónapja marad a közös felkészülésre a márciusban és április elején San Diegóban edzőtáborzó Kováccsal.

„Nagyon bízom a párosunkban, és nem félek tőle, hogy kevés időnk marad egymásra. Katival annyira ismerjük egymást, olyannyira ráhangolódtunk egymás mozdulataira, hogy nem lehet gond. Természetesen nem szabad hülyeséget csinálnunk” – mondta Janics, aki az elmúlt év bonyodalmai és bizonytalan helyzete után ismét a réginek érzi magát.

„Visszatért az önbizalmam és ösztönösen érzek rá dolgokra az edzéseken. Nagyon sokat várok ettől az edzőtáborozástól, ami úgy hiszem, döntő lesz a jövőt illetően” – jelentette ki Janics.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
9 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
45 perce

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik