Tizenhatan túl sokan vannak (folytatás)

Vágólapra másolva!
2008.02.19. 12:20
Címkék

az első csapatukat köte lesek játszatni?az első csapatukat köte lesek játszatni?

A szabály úgy szól, hogy a kupában a legjobb összetételű felnőttcsapat köteles pályára lépni. Számomra is kérdés, hogy a Kaposvár miért csupán a fiatalokat küldte el, talán Prukner László ezt a csapatot gondolta a legerősebbnek a hétvégén… Sajnos ez a probléma többször előfordult már.

Számíthat valamilyen büntetésre a Kaposvár?

Egyelőre nincs napirenden ez a téma.

Igaz, hogy támogatná, hogy újra tizenkét csapatos legyen az élvonal?

Ez a vízióm. A most zajló bajnokság eddig azt bizonyította, hogy nincsen igény tizenhat csapatot felvonultató első osztályra. Több helyen is gazdasági problémákkal küzdenek, Sopronban becsődölt a csapat, a REAC-nak költöznie kell, korábban ugyebár Fehérváron is voltak gondok, ráadásul a fiatalok külföldre áramlásával minőségileg is gyengült az élvonal. A részemről nem több ez, mint egy ötlet, ám talán érdemes az átgondolásra. A tizenkét csapatos élvonal, és a húszcsapatos másodosztály esetén kiélezettebbek lennének a mérkőzések, több néző lenne a lelátókon, főleg a Ferencváros visszajutásával. Nem javaslom az élvonal csapatlétszámának csökkentését, ha van ilyen terv, azt a tulajdonosi tanácsnak kell megtennie.

Legfrissebb hírek

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
45 perce

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
50 perce

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
59 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
2 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
2 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik