Szétcsúszott játék

Vágólapra másolva!
2008.02.19. 12:20
Címkék
Megalázó vereséget szenvedett a TEVA-VasasPlaket vasárnap a Kőér utcában, ahol a Varga fivéreket nélkülözve 15–3-ra kapott ki a DominoHonvédtól. A különbség még a hiányzók szerepének fontosságát elismerve is hatalmas volt.

Földi László, a bajnoki címvédő Vasas edzője a találkozó után arról beszélt, még a Varga testvérek nélkül sincs ekkora különbség csapata és a Honvéd között.

„Már az első negyedben eldőlt a találkozó, azután csak futottunk az eredmény után. A harmadik negyedben jól tartottuk magunkat, utána viszont el is fáradtunk, próbáltam sokat játszatni a fiatalokat, hogy szokják a légkört – mondta Földi László az összecsapás másnapján. – A súlyos vereségnek pillanatnyi rövidzárlat az oka. Nagy kontraszt volt a Domino nagyon jó és a mi nagyon rossz teljesítményünk között. Dani és Dumi mellett is van néhány jó játékos a csapatban. Nem voltunk taktikusak, nem használtuk a fejünket, ennek következménye, hogy szétcsúszott a játékunk. A fejekben volt rövidzárlat, bátortalanul, önbizalom-hiányosan pólóztunk, ami nem hiszem, hogy indokolt lett volna.”

A szakember szerint a Honvéd sok újdonságot nem mutatott, ők viszont azt játszották, ami kedvezett a riválisnak, és belekerültek egy negatív spirálba, amelyből nem tudtak kijönni, bármit is próbáltak, az nem jött össze. Földi szerint a Domino is megsínylette volna, ha kiesik két kulcsembere, és nem érzi úgy, hogy rövid lenne a Vasas kispadja, ráadásul a mostani csaknem ugyanaz a csapat, amely bajnokságot nyert tavaly – ebből tehát nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. A probléma inkább az volt, hogy a piros-kékeknek kevés idejük volt a Varga testvérek nélküli játékot gyakorolni.

„Hiányzott a magabiztosság a csapatból – utalt Földi arra is, hogy elég zaklatott, sérülésekkel megspékelt szezon számukra a mostani, és a szinte rendszeres problémák, becsúszó vereségek miatt is kevésbé magabiztos az együttes. – Nem aggódom, simán kijövünk ebből a vereségből. Kapnak néhány nap szünetet a játékosok, csütörtöktől edzünk újra. A Honvéd elleni Euroliga-meccsig van három bajnokink, biztos vagyok benne, akár edzésen, akár másik mérkőzésen ez nem fordul elő.”

A sérülések, a rövidzárlat és a balszerencse ellenére azért tegyük hozzá, egy Vasas-szintű csapatnak illene hét fórból legalább egyet belőnie...

Legfrissebb hírek

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
8 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
44 perce

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik