Egyre közelebb a vb-rajt

Vágólapra másolva!
2008.02.19. 12:20
Címkék

Hétfőn még száz nap volt az olimpiai kvalifikációs sorozat záróversenye, a budapesti világbajnokságig. A szervezők ez alkalomból adtak tájékoztatást az év egyik legfontosabb magyar rendezésű világversenyének előkészületeiről. „Bár látható eredményeket nem tudunk felmutatni, nagyon jól haladunk – mondta Pécsi Gábor a Magyar Öttusa Szövetség technikai igazgatója. – A Syma Sport- és Rendezvényközpont szinte a második otthonunk. A versenyhelyszíneken kívül már kijelöltük az összes kiszolgáló helyiséget, így sajtó- és VIP-termet és a doppingellenőrző minilabort is. Klaus Schormann, a nemzetközi szövetség elnöke a legteljesebb mértékig elégedett volt a látottakkal.” Pécsi elárulta, a 2008-as budapesti vb-ről élő internetes közvetítést adnak majd a versenyekről.

Legfrissebb hírek

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
9 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
44 perce

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik