A szurkolótábor lesz a görög csodafegyver

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.02.19. 12:20
Címkék
Lomana LuaLua, az Olympiakosz támadója elmondta, az okozhatja a Chelsea vesztét, hogy a papírforma szerint ők a párharc egyértelmű esélyesei. A támadó szerint a túlzottan magabiztos angolokra bénítólag hathat a Karaiszkakiszstadion félelmetes légköre.

A görög bajnoki listavezető Olympiakoszt erősítő Lomana LuaLua korábban kilenc évig futballozott Angliában, így biztosan nem lesz ismeretlen számára a vendégcsapat. A támadó szerint furcsa módon éppen az jelenthet nekik előnyt, hogy a papírforma ellenük szól. Takisz Lemonisz együttesének az is önbizalmat adhat, hogy a hétvégén az Ergotelisz elleni győzelemmel (1–0) jól hangoltak a keddi mérkőzésre.

„Azt hiszem, a Chelsea lebecsül minket, és ez a javunkra válhat – mondta a Kongói Demokratikus Köztársaságból származó támadó. – Angliában mindenki azt hiszi, hogy könnyedén átlépnek rajtunk, de nagyon meglepődnek majd, amikor kifutnak a pályára. Szerintem még sohasem futballoztak ilyen atmoszférájú stadionban, egyszer sem láthattak ilyen szenvedélyes szurkolást, mint amit a mi drukkereink produkálnak. A hangzavar, a légkör egyszerűen félelmetes.”

LuaLua csapattársa, Antoniosz Nikopolidisz mérföldkőhöz érkezhet, a hazaiak kapusa 52. BL-meccsén léphet pályára, ezzel beállítaná Jorgosz Anatolakisz görög rekordját.

Ami a múltat illeti: a görög együttes három hazai csoportmeccsén egy győzelem mellett két döntetlent tud felmutatni, míg a londoniak három idegenbeli fellépésükön kétszer győztesen hagyták el a pályát, egyszer pedig ikszeltek. Az Olympiakosz európai kupasorozatban eddig hétszer fogadott angol ellenfelet, két győzelem, két döntetlen és három vereség a mérlege. Az utolsó nyertes meccs a BL 2004–05-ös kiírására datálódik, akkor Jeroklisz Sztoltidisz góljával a későbbi győztes Liverpoolt sikerült megvernie 1–0-ra.

A csoportjukból veretlenül továbblépő vendégeknél a hoszszú ideig sérüléssel bajlódó Frank Lampard lehet a nyerőember. A 29 éves középpályás a hétvégén a 100. és 101. találatát szerezte klubja színeiben a Huddersfield elleni FA-kupa-mecscsen. Lampard LuaLua elképzeléseivel ellentétben nehéz mérkőzésre számít, és azon a véleményen van, hogy komolyan kell venniük a soros ellenfelet.

„Hatalmas dolog lenne megnyerni a Bajnokok Ligáját, mivel ezt a trófeát még egyszer sem hódítottuk el – kezdte Lampard. – A BL olyan sorozat, amely sok együttest megtréfál, mivel nemegyszer az a csapat nyeri meg, amelyre eleinte senki sem fogadott volna. A végső győzelemhez szerencse is kell, de elengedhetetlen, hogy az adott meccsen a megfelelő formát tudjuk hozni.”

Avram Grant legnagyobb problémája talán az lehet, hogy kit hagyjon ki a kezdőcsapatból. Egyedül Andrij Sevcsenko nem utazott el a hófödte (!) Görögországba, míg Michael Ballack szereplése még kérdéses. Didier Drogba kisebb térdsérülése miatt kihagyta a szombati találkozót, de ismét edzésbe állt, és kedd estére valószínűleg bevethető állapotba kerül.

Legfrissebb hírek

Az USA és Paraguay is felül múlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
21 perce

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
48 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
2 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
3 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik