Sergio Agüero köpött rá

Vágólapra másolva!
2008.02.16. 23:31
Címkék

Még össze sem ült az UEFA fegyelmi bizottsága, az Atlético Madrid vezetősége máris elhatározta, hogy fellebbez majd a testület várhatóan szigorú döntése ellen, amellyel az UEFAkupában kiállított Sergio Agüerót sújtják. Az argentin támadót, aki csupán negyedórával korábban lépett pályára, a Bolton elleni találkozó 74. percében állította ki a dán Peter Rasmussen játékvezető, miután aszszisztense jelezte, a „Kun” becenévre hallgató csatár megpróbálta leköpni. A játékos állítása szerint nem a partjelzőt, hanem a földet célozta. Edzője, Javier Aguirre védelmébe vette Agüerót, de attól tart, hogy az európai szövetség legalább három-négy nemzetközi összecsapástól eltiltja majd. 2004-ben szintén egy dánnal, Christian Poulsennel gyűlt meg a baja Francesco Tottinak, akit a játékvezető ugyan nem állított ki köpésért az Olaszország–Dánia Eb-csoportmérkőzésen, a visszajátszások alapján azonban az UEFA három találkozóról eltiltotta.

Legfrissebb hírek

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
20 perce

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
35 perce

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
1 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
18 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
18 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
18 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
18 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
19 órája
Ezek is érdekelhetik