A budafoki műfüvön csap össze a Vasas és az MTK

Vágólapra másolva!
2008.02.16. 23:31
Címkék

Bár a Ligakupa szombati játéknapján valószínűleg a Budapest Honvéd–DVSC-TEVA összecsapást kíséri a legnagyobb figyelem (mégiscsak a bajnokság második helyezettje fogadja a harmadikat), remélhetőleg nem csalódnak azok a szurkolók sem, akik a másik hat párharc valamelyikére látogatnak el. Ami az A-csoport küzdelmeit illeti: a Sopront kizárták az élvonalból, így az ETO ellenfél nélkül marad szombaton. Sokakat érdekel, hogy a Tatabánya milyen játékerőt képvisel majd a folytatásban, ám azt is tudni kell, a hátralévő meccsek eredményétől függetlenül a ZTE és a Győr máris a legjobb nyolc között érezheti magát. A B-csoportban nagy meglepetésre pont nélkül az utolsó helyen áll az őszi győztes FC Fehérvár, igaz, a csapat a május 14-én és 21-én rendezendő finálénak így is biztos résztvevője. A Siófoknak, a Paksnak és a Kaposvárnak szinte egyenlő esélye van a továbblépésre, ám kérdés, egyformán komolyan veszik-e a sorozatot. Az előzetes összeállításokból messzemenő következtetést nem szabad levonni, de úgy tűnik, a Rákóczi például a második sorát szerepelteti… A C-csoport presztízsmeccse, a már említett Honvéd–DVSC kilencven perc lesz, ám sokakat érdekelhet az is, mire lesz képes a támadósorában megerősödő Nyíregyháza az éllovas REAC ellen. A Dcsoportban a Vasas semleges pályán, Budafokon próbálja megszerezni első pontjait, ám nem csak azért lesz nehéz dolga, mert az MTK a felkészülés egy részét a Promontor utcában végezte. Diósgyőrben minden mérkőzés ünnepnek számít, különösen igaz ez, ha az ellenfél az Újpest.

Legfrissebb hírek

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
19 perce

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
34 perce

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
59 perce

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
1 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
1 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
2 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
2 órája

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik