Végül megmenekültek

Vágólapra másolva!
2008.02.14. 00:05
Címkék

A nyolcaddöntő mellett a bel ga futball becsülete is ott volt a „díjalapban” az Anderlecht– Bordeaux mérkőzésen, hiszen a hazai csapat országa egyetlen képviselőjeként próbál túljutni a francia bajnokság második helyezettjén. Az első meccs után ennek megmaradt az esélye, a brüsszeliek egygólos előnnyel vághatnak neki a második felvonásnak. Igaz, kis híján Juhász Roland nélkül, mert a védő a meccs elején begyűjtött egy sárga lapot, majd volt még egy „pirosba” hajló becsúszása, de Tagliavento megkönyörült rajta.

Mint ahogyan néhányszor az Anderlecht is megkönyörült a Bordeaux-n: Juhász fejese alig kerülte el a kaput, Polák egy balról érkező beadást ziccerből lőtt az égbe, Akin meg lemaradt Chatelle beadásáról. A franciák viszont az első nagy lehetőségre lecsaptak. Pareja labdavesztése után Cavenaghi lódult meg, Juhász pedig csak tizenegyest érően tudta megállítani. Jussie nem hibázott, ám a végén jött a hazai parádé: Polák 30 méteres bombával egyenlített, a csereként beszálló Mbo Mpenza pedig a győzelmet is kicsikarta.

Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
3 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
4 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
5 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
5 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik