Valóra vált Berecz álma

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2008.02.14. 23:14
Címkék

Berecz Zsombor ott lesz a Laser-hajóosztály negyventagú mezőnyében a pekingi olimpián – eddig egyedüli magyarként a vitorlázók közül. A 21 éves versenyző tíz futam teljesítése után a 87. helyen végzett a világbajnokságon, ami azt is jelentette, hogy a tíz megszerezhető kvótáért harcoló sportoló közül (minden országból egy-egy versenyző kvalifikálhat), ő lett a kilencedik.

Az utolsó napon már hihetetlen izgalmakat élt át a váli versenyző (falujából ő az első, aki részt vehet a legrangosabb sporteseményen), nem csoda, hiszen ő és családja rengeteg pénzt és energiát áldozott arra, hogy küzdhessen az olimpiai részvételért. Elég csak azt megemlíteni, hogy a világbajnokság előtt egy hónappal már Ausztráliában volt, hogy megszokhassa az ottani viszonyokat.

„Ilyen hatalmas hullámokkal most találkoztam először” – vallotta be a bátyjának az egyik esti telefonbeszélgetéskor, de azt is hozzátette: az újfajta kihívások motiválják.

De térjünk vissza még a záró naphoz. A mindent eldöntő összecsapás reggelén Berecz pulzusa a normális duplájára emelkedett, szinte eksztázisban ment le a kikötőbe, ahol két futamra készült a mezőny. De csak készült, mert a rendezőség a viharos szél miatt először halasztást rendelt el, majd lefújta az aznapi versenyt. Ezáltal biztossá vált: Berecz mehet az olimpiára.

Gyorsan átöltözött, és eszeveszett tempóban rohant a szállására, hogy értesíthesse az itthoniakat: „Megvan! Sikerült!” Jöhet az olimpia, amelyen már az is jó eredmény lenne tőle, ha a mezőny első felében tudna végezni – a jövő azonban az övé, hiszen minimum két olimpia még „benne van”.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
5 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
5 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
5 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
5 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
6 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik