Palikék az ötödik helyen

T. A.T. A.
2008.02.14. 00:05
Címkék

Kalandos nap után a négy Világkupa-pontot érő ötödik helyről várja a szaúd-arábiai sprintverseny záró napját a Palik László, Darázsi Gábor kettős. A szerdai volt a vízválasztó nap a viadalon – 300 kilométeres szelektív szakasszal a dűnék és a tevefű között, folyamatos irányváltásokkal. Palikék körülbelül a harmincadik kilométernél defektet kaptak (pedig a pilóta kifejezetten óvatos volt, nem engedte le túlságosan a gumikat, mégis...), és mert a baj nem jár egyedül, tönkrement a kerékpisztoly, úgyhogy csavarkulcscsal kellett kereket cserélni. A normálisan két és fél perces akció így hat percet vett igénybe, úgyhogy jó néhányan megelőzték a magyar kettőst. „Elborult az agyam, és úgy tapostam a gázt, mintha az életünk múlna rajta – mondta Palik. – Mentünk árkon-bokron keresztül, szokásomtól eltérően nem kímélten az autót, úgyhogy az utolsó ötven kilométeren már nem volt olyan része, amelyből ne jöttek volna furcsa hangok, de becsületére legyen mondva, kibírta.” A szervizcsapatnak lesz dolga, viszont a taktika (pontosabban az, hogy nem volt taktika, csak eszeveszett száguldás) bevált – Palikék remek pozícióból várják a záró napot, amelyen 180 kilométeres szelektív szakasz vár a mezőnyre.

Legfrissebb hírek

Urblík József: Most érett igazi csapattá a Vasas

Labdarúgó NB II
2 perce

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
7 perce

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Minden más foci
7 perce

Íjász Európa-bajnokság: Balogh Mátyás 12. a rangsorolóban

Egyéb egyéni
8 perce

Ritmikus gimnasztika: Pigniczki Fanni nem helyezésben, hanem minőségben gondolkodik az Európa-bajnokságon

Torna
35 perce

Bognár Kristóf: Böki a csőrünket a vereségsorozat

Kosárlabda
43 perce

Ováció a sajtótájékoztatón, népünnepély az utcákon – így fogadták Neymar beválogatását Brazíliában

Foci vb 2026
53 perce

Az MKSZ jelentkezett a férfi kézilabda-vb egyik szabadkártyájára

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik