Nagy lépést tettek a továbbjutás felé

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2008.02.14. 00:05
Címkék
Dzsudzsák Balázs elégedetten vonulhatott le a pályáról karrierje eddigi legfontosabb mérkőzése után: a legjobb 16 közé jutásért kiírt párharc első felvonásán a PSV nem csupán nyert, hanem megnyugtató előnyt is szerzett a jövő heti, svédországi visszavágóra.

Az európai kupaporondon az utolsó, még állva maradó holland, illetve svéd együttes első összecsapásán határozottan kezdett a PSV, többek között Dzsudzsák Balázsnak hála. A 21 esztendős magyar légiós már az ötödik percben tesztelte Daniel Anderssont, és bár a kapus hárított, a holland bajnok addig nem mozdult el az ellenfél tizenhatosának környékéről, amíg meg nem szerezte első gólját. Ez a hetedik percben született meg: a svéd kapus a büntetőterületen belül szabálytalankodott Lazoviccsal szemben, a megítélt tizenegyesből pedig Simons volt eredményes.

Jóllehet Henrik Larssonnak, a Helsingborg legveszélyesebb támadójának momentuma sem volt az első félidőben, a vendégek – különösen a benini Omotoyossi – egyre többször veszélyeztettek, a holland bajnokság legjobb kapusának tartott Gomes azonban állta a sarat a vonalon. Aztán a túloldalon újabb gól született, Lazovics szerezte: a korábban az oldalhálót, majd a lécet is eltaláló Afellay lövését követően kipattant a labda Anderssonról, Lazovics meg gondolkodás nélkül szétlőtte a hálót.

Dzsudzsák a második félidőt is aktívan kezdte, amit Lantz nem díjazott, és – megunva a magyar futballista ficánkolását – sárga lapot érően szabálytalankodott vele szemben, majd Makondelétől kapott „fenyítést”. Honfitársunk természetesen túlélte a 90 percet, mi több, a mezőny egyik legjobbja volt, és ami még ennél is fontosabb: csapata kapott gól nélkül tudta le az eindhoveni odavágót, egyszersmind nagy lépést tett a továbbjutás felé.

LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT

Olasz bajnokság, elmaradt mérkőzés: Milan–Livorno 1–1. A csereként beálló Ronaldót hordágyon vitték le a pályáról.

Legfrissebb hírek

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
4 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
9 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
10 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
23 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
27 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
47 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
51 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
1 órája