Még a hagyományok is első osztályúak

Keveseknek adatik meg, hogy az Athletic-trikót magukra húzhassák: aki nem a spanyolországi Álava, Guipúzcoa, Navarra vagy Vizcaya, illetve a franciaországi Labourd, BasseNavarra, esetleg Soule tartományban születik (ha valamelyik felmenője látta meg arrafelé a napvilágot, az még belefér), az lemondhat arról, hogy valaha a Bilbaóban futballozzon. Jegyezzük meg, a legtöbben respektálják ezt a tradíciót, egyesek ugyanakkor előszeretettel titulálják rasszistának emiatt az egyesület politikáját. Maradjunk a fejet hajtóknál: leginkább amiatt szólnak elismerőleg a baszk vonalról, mert az Athletic így elsősorban saját nevelésű labdarúgókat vonultat fel, olyanokat, akik a (klub)hűség fogalmát hallva nem kezdik el a fejüket vakargatni.

Más lapra tartozik, hogy a feljegyzések szerint a város első csapatát angol hajógyári munkások és bányászok alapították, megbízható adatok híján csupán annyit rögzíthetünk, a Spanyolországban összeverődő szigetországi melósok az 1890es évek elején üríthették poharaikat a Bilbao Football Club egészségére. Ez idő tájt néhány jól szituált baszk család megengedhette magának, hogy Angliában taníttassa gyermekét – arról nincs információnk, hányan szereztek cambridge-i diplomát, arról viszont igen, hogy a fiatalemberek a focival megfertőzve tértek haza. Hamarjában össze is toboroztak egy újabb alakulatot: 1898-ban már élt és virult az Athletic Club. Hála a BFC-nek, riválisból nem volt hiány, ám egy idő után unalmassá válhattak az egymás elleni összecsapások, így a két egylet vezetősége előbb csak „brahiból” keverte össze a két állományt, majd 1903-ban hivatalosan is egyesítette. A vita azóta tart: vajon mikorra tehető az Athletic tényleges megalakulása? A klub honlapján 1898at jelölik meg „születési dátumként”, mások állítják, 1901-ben jegyezték be, míg a harmadik verzió szerint az 1903-as fúzió óta Athletic az Athletic. Hogy sokan nem engednek 1898-ból, az érthető, ugyanis 1902-ben a Club Vizcaya néven futó „vegyes csapat” diadalával ért véget a Copa del Rey, azaz a Király-kupa első kiírása; a serleget annak ellenére a Bilbao múzeumában lehet megcsodálni, hogy a statisztikusok amondóak, nem is az Athletic nyert.

Minderre persze legyintenek a baszkok, ők nem 23-szoros, hanem 24-szeres kupagyőztesnek vallják magukat. Naná, a legtöbbször alaposan megszenvedtek a sikerért, kivéve 1904-ben, amikor az Espanyol nem állt ki a döntőre… Rég volt, tán igaz sem volt, habár az sem tegnap történt, hogy a dicsőséglistát bővítették, 1984 óta legfeljebb meccset nyert az Athletic. Bilbaóban nem akad ember, akinek ne szorulna öszsze a szíve 1984-re gondolván, hiszen a Javier Clemente vezette együttes a bajnokságban és a kupában egyaránt az élen zárt;

a dupla vagy semmi játékot arrafelé aligha kedvelik: a dupla óta semmi…

No nem mintha ez a szurkolók kedvét szegte volna, a 39 750 székkel felszerelt San Mamés Stadion gyakorta megtelik a csapatukra, valamint a hovatartozásukra oly büszke fanatikusokkal. Mert amíg a Real Madrid vagy a Barcelona magyar, brazil, argentin vagy éppen holland klasszisokkal ért, illetve ér el Európa-, sőt világszerte irigyelt sikereket, addig a Bilbao kizárólag baszk származású játékosokkal vívta ki a maga nyolc bajnoki címét és 24 kupagyőzelmét. Noha az Athletic-tábornak nyilvánvalóan mindannyian ugyanolyan kedvesek, mi talán különbséget tehetünk az egyenlők között.

Elsőként a bilbaói születésű Rafael Moreno Aranzadit emeljük ki: neve feltehetőleg nem sokaknak mond valamit, de ha hozzáfűzzük, hogy a jegyzőkönyvekben Pichichiként tüntették fel, valószínűleg a többségnek beugrik, kiről van szó.

Akinek nem: 1911 és 1921 között, amíg 29 esztendősen el nem vitte a tífusz, számolatlanul ontotta a gólokat. Hogy méltán sorolták a legjobb csatárok közé, jelzi: a spanyol bajnokság gólkirálya 1953 óta veheti át a Pichichi-trófeát. José Antonio Aguirre sem volt akárki, az 1920-as években még futballistaként szolgálta szűkebb hazáját, utóbb a Baszk Nacionalista Párt aktivistájaként, 1936-tól pedig Baszkföld – első – elnökeként. Kései utódja, José Ángel Iribar a gyepen politizált: 1975. december 5-én, 15 nappal Franco tábornok halála után a betiltott baszk lobogóval a kezében vezette ki csapatát a Sociedad–Athletic rangadóra.

Zászlóvivő nem akadt a trénerek között, „légiós” ellenben igen! A vezetők ugyanis nem csak baszk származásúakat ültettek le kispadra, sőt edzőkeresés közben olykor átlépték a határt: angol, cseh, német, francia és szerb szakember is irányította már a Bilbaót. Érdekes módon ez nem verte ki a biztosítékot a külföldi játékosok szerződtetése ellen nagy vehemenciával tiltakozó drukkereknél, úgy fest, utóbbiaknak csak az a fontos, hogy a pályán lássák övéiket.

Vagyis: csak az övéiket.

Raúl és Ronaldinho meg elmehet a – Realba vagy a Barcelonába…