Előbb a válogatott, aztán a bajnokság

Az a nap jelentősnek ígérkezett Theo Walcott életében, de ő maga sem sejtette, mennyire. Egy 17 éves fiatalember életében a KRESZ-vizsga fontos esemény, Theo erre koncentrált, és ahogy illik, ki is kapcsolta a mobilját. Álmában sem gondolta, hogy az Angol Labdarúgó-szövetség illetékesei bőszen hívogatják, és amikor a vizsga után édesapja közölte vele, hogy tagja a világbajnokságra készülő válogatott keretnek, azt hitte, az öreg csak ugratja. Józan ésszel nem is lehetett azonnal elhinni, hogy az angolok svéd kapitánya, SvenGöran Eriksson olyan neves és harcedzett csatárok helyett, mint Darren Bent, Andy Johnson és Jermain Defoe, egy zöldfülűnek szavaz bizalmat, aki a felnőttek között még egyetlen másodpercig sem bizonyíthatta képességeit.

Pedig ez a bizalom éppen a képességeinek szólt. Bár Londonban született, a Newburyhez közel fekvő Comptonban cseperedett fel, így első csapata az AFC Newbury volt, de itt mindössze egyetlen szezont tölthetett el: több mint száz gólt szerzett ez idő alatt, és azonnal lecsapott rá a Swindon Town. Alig melegedett ott meg, máris vitte a Southampton, ahol szintén mindenkit lenyűgözött tehetségével. Tizennégy évesen a Nike reklámszerződést kötött vele, a sportszergyár már akkor óriási lehetőséget látott a kölyökben.

Hamarosan érkeztek az első nagyobb sikerek is. Játszhatott az ifjúsági FA-kupa döntőjében a 2004–05-ös bajnokság végén, majd 15 éves és 175 napos volt, amikor korrekorderként pályára léphetett a Southampton tartalékcsapatában, egy évvel később pedig már az első együttesben is bemutatkozhatott: 16 évesen és 143 naposan ő lett a klub történetének legfiatalabb labdarúgója, aki a felnőttek között is játszhatott, amikor a Wolverhampton elleni Ligakupa-mérkőzésen szerepet kapott.

S még nem volt vége a csúcsoknak. Olyan kérők csábítgatták, mint a Chelsea, a Liverpool, a Manchester United, a Tottenham, külföldről a Real Madrid, a Juventus, a Milan és Barcelona, de végül az Arsenalnak mondta ki az igent. A döntésben nyilván közrejátszott az ötmillió font is, amelyet Arsene Wenger leszurkolt a kamaszért – ez az összeg egyébként Theo klub- és válogatott szerepléseinek számától függően akár 12 millióra is felszökhet –, és így ő lett Anglia történetének legdrágább 16 esztendős labdarúgója. Aztán hamarosan elcsenhette a minden idők legfiatalabb angol válogatott futballistája címet Wayne Rooneytól: 17 éves és 75 napos volt, amikor Sven-Göran Eriksson pályára küldte a magyarok ellen az Old Traffordon.

Végül a világbajnokságon nem jutott szóhoz, mi több, válogatottságai számát azóta sem gyarapíthatta, ám az utánpótlás-válogatottnak úgy is oszlopos és eredményes tagja, hogy az ellenfelek és a társak még mindig évekkel idősebbek nála. Ugyanakkor válogatottként játszhatta első Premier Leaguemérkőzését az Arsenal első csapatában 2006. augusztus 19-én: csereként állt be a 73. percben az Aston Villa ellen, és ha már ott volt, gólpasszt adott Gilberto Silvának, az év végén pedig a BBC az esztendő angol ifjúsági sportszemélyiségének választotta meg.

A lendületes kezdet után azonban megtorpanni látszik. Theónak akadtak ugyan nagy pillanatai, például amikor a Slavia Praha elleni találkozón először szerepelt a kezdőcsapatban BL-meccsen, és két góllal hálálta meg a bizalmat – az Arsenal mellesleg 7–0-ra győzött –, de nem tudott magának állandó helyet kiharcolni a csapatban. Januárban felreppent a hír, hogy Wenger kölcsönadja, állítólag arról volt szó, hogy a Championshipben szereplő egykori klubjába, a Southamptonba megy vissza ideiglenesen. Ez ellen tiltakozott, és az egészből nem is lett semmi. Az Arsenal viszont menetel a bajnoki cím felé, a csapat összeállt, és így Theo Walcottnak a tehetsége helyett a leggyakrabban a türelmét kell bizonyítania. Ám ne felejtsük el, még nincs 19 éves sem.

Az idő bizonyára neki dolgozik.