A Real a leggazdagabb klub

Vágólapra másolva!
2008.02.14. 00:05
Címkék

Továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja, míg az öt legtehetősebb egyesület között három angol csapat is található. A sportvállalkozásokat átvilágító Deloitte könyvvizsgáló cég kimutatásai szerint az úgynevezett „Football Money League” húszas ranglistáján a Manchester United a második, a Barcelona a harmadik, a Chelsea a negyedik, az Arsenal az ötödik. A spanyol bajnok Real Madrid a 2006–2007-es szezonban 20 százalékkal, 351 millió euróra növelte bevételét, míg az angol bajnok MU 315 milliót realizált. A húsz leggazdagabb klub összesített bevétele 11 százalékkal, 3.7 milliárd euróra nőtt, amely a 2002–2003-as szezon óta a legmagasabb összeg. A top 20-ban hat angol, négy-négy német és olasz három spanyol, két francia és egy skót klub található. „A német egyesületek teljesítményére sokan felkaphatják a fejüket, növekvő bevételeiket az új, kibővített stadionjaiknak köszönhetik” – nyilatkozta Alan Switzer, a Deloitte igazgatója.

Legfrissebb hírek

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
3 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
4 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
5 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
5 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik