Cél a megegyezés

Vágólapra másolva!
2008.02.13. 13:45
Címkék

ovábbra sincs béke David Albelda, a Valencia korábbi csapatkapitánya, illetve a klub között. Mint ismert, az együttes holland vezetőedzője, Ronald Koeman kinevezése után tisztogatásba kezdett, és 2007 decemberében Santiago Canizaresszel, valamint Miguel Ángel Angulóval egyetemben a szezon végéig kizárta a keretből az 52-szeres spanyol válogatott középpályást. A klub ugyan megígérte a 30 éves futballistának, hogy a téli átigazolási időszakban elengedi őt, de amikor elérkezhetett volna az üzlet időpontja, teljesíthetetlen, 60 millió eurós kivásárlási árat állapított meg. Ezt elégelte meg Albelda, aki polgári peres eljárást fontolgat az egyesület ellen. A játékos négy plusz egy éves szerződéséből mindössze egy évet töltene ki a nyárig, ezért a fennmaradó időre 60 millió euró kifizetését kérné számon a klubon, valamint azt is szeretné elérni, hogy az évad végén ingyen távozhasson. Információk szerint a Valencia meg akar egyezni, de csak ötmillió eurót fizetne, valamint lehetővé tenné Albelda szabadon igazolását.

Legfrissebb hírek

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
17 perce

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
48 perce

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
1 órája

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
1 órája

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
2 órája

Tenisz: Jack Draper hamarosan visszatér és ott lesz Melbourne-ben

Tenisz
2 órája

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik