Az Eb-címvédés a cél

Vágólapra másolva!
2008.02.12. 22:59
Címkék

Továbbra sem tudni, indulhat-e az olimpián Berki Krisztián, ám a lólengés Európa-bajnokát viseli meg legkevésbé a bizonytalanság. Az olimpiai szereplés gyerekkori álma Berkinek, de ebben az évben másik fontos célja is van az UTE tornászának.

„Május elején Lausanne-ban rendezik meg az Európa-bajnokságot, ahová címvédőként utazom – mondta el Berki. – Természetesen aranyéremmel szeretnék hazatérni, vagyis most arra készülök, hogy lólengésben megszerezzem harmadik Eb-címemet.”

Hogy az előzetesen megjelölt döntési határidő (január 31.) már elmúlt, és a szabadkártya sorsáról még mindig nem határozott a háromtagú testület, az mindenképpen elgondolkodtató, és talán biztató is Berkire nézve. Nyílt titok, hogy mellette még két tornász aspirál erre, a szlovén Aljaz Pegan a nyújtó, míg a holland Yuri van Gelder a gyűrű specialistája. Bár Pegan és Van Gelder is volt már világbajnok, a tavalyi esztendő egyértelműen Berkinek sikerült a legjobban, vagyis a döntés meglehetősen nehéz: a három kiváló tornászból kiválasztani a legjobbat.

„Van jó oldala is a döntés elhúzódásának – folytatta Berki. – Így az illetékesek elgondolkozhatnak rajta, hogy a sportág kvalifikációs szabályai nem teljesen igazságosak. Hogy ott lehetek a szabadkártyára is esélyes hármasban, egyfajta elismerés számomra. De őszintén mondom, nem a merengés tölti ki a napjaimat, vajon indulhatok-e Pekingben. Az Európa-bajnokság hatalmas kihívás, ha megvédem a címemet, már nem zárom roszszul az évet.”

Legfrissebb hírek

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
2 perce

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
15 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

Vas Blanka negyedik helyen zárt a szezonbeli első vk-futamán

Kerékpár
1 órája

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
1 órája

Balesetekre és sérülésekre számít a Sydney-Hobart vitorlásverseny szervezőbizottságának elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Socca: a magyar bajnok győzelmével zárult az év utolsó tornája

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik