Lőrincz Tamás bombaformában

Vágólapra másolva!
2008.02.10. 23:10
Címkék

Lőrincz Tamás szenzációs ak ciójára sokan fognak emlékezni. Legalábbis azok, akik kint voltak szombaton a BVSC birkózócsarnokában megrendezett kötöttfogású válogatón. Európa-bajnok klasszisunk ellen Szabó Martin indított támadást a 66 kilós súlycsoport döntőjében, ám az áldozat szerepéből kilépő, hirtelen vérszomjas fenevaddá váló Lőrincz akkorát dobott ellenfelén, hogy percekig rezgett a csarnok fala. A ceglédi birkózó teljesítette Struhács György szövetségi kapitány óhaját, s az egész nap folyamán esélyeshez méltóan, magabiztosan birkózva múlta fölül honi riválisait.

A 96 kilósok küzdelmében már nem volt ennyire egyértelmű a helyzet. A fináléban Kiss Balázs kiegyenlített küzdelmet vívott a junior-világbajnok Németh Ivánnal – a súlycsoport harmadik reprezentánsa, Virág Lajos sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a versenyt –, végül főleg rutinjának és talán kis szerencséjének is köszönhetően, diadalmaskodott. A másik kérdéses kategóriában, 60 kilóban Korpási Bálint győzelemmel jelezte a szövetségi kapitánynak, hogy ő szeretné képviselni hazánkat a közelgő kvalifikációs versenyeken. „Semmivel sem lettünk okosabbak, az viszont biztos, hogy a győztesek lépéselőnybe kerültek riválisaikkal szemben a válogatott pozícióért folytatott küzdelemben” – értékelt a nap végén a szakágvezető, Struhács György. A válogatón a legnagyobb meglepetést Dajka Zsolt diadala jelentette, aki a pekingi repülőjegyet már a tavalyi vb-n megváltó ferencvárosi Fodor Zoltánt győzte le a 84 kilós fináléban.

A nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály csak nézőként tette tiszteletét, így mindössze hárman, körmérkőzéses rendszerben döntötték el a helyezések sorsát a kategóriában. Nunajev Juszup lett a befutó, aki így egy hét leforgása alatt szabad- és kötöttfogásban is megnyerte az év első válogatóversenyét.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
2 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
2 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
2 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
3 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
4 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
5 órája
Ezek is érdekelhetik