Miller megnyerte a kombinációs Vk-t

Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék
Bode Miller menetel az összetett Világkupa-cím felé: vasárnap Val d’Isere-ben megnyerte a szuperkombinációt. A hölgyek St. Moritz-i szuper óriás-műlesiklásán a kanadai Emily Brydon győzött, akinek története meseszerű.

A kanadai Emily Brydon ugyanis sok próbát kiállt, mire végre a csúcsra ért. Tíz esztendővel ezelőtt Lake Louise-ban mutatkozott be először a Világkupa-sorozatban, majd a kezdeti botladozások után 2000 decemberében lesiklásban végre felállhatott a dobogó harmadik fokára. Az osztrákok azóta már visszavonult versenyzőjével Brigitte Obermoserrel és Renate Götschllel mosolyoghatott a fotósok kameráiba.

Hogy hol?

St. Moritzban.

Majd ötesztendőnyi csend következett, amelynek oka többek között egy borzalmas bukás: Brydon 2001-ben Sankt Antonban törte össze magát. 2005-ben San Sicarióban azonban már újra a dobogó harmadik fokán állhatott, és ezt az eredményt még abban a szezonban Tarvisióban, majd az elmúlt idényben Val d’Isere-ben is megismételte.

Az áttörést a decemberi St. Moritz-i szuper-G hozta, hiszen a svéd Anja Pärson mögött a második helyen zárt. Nem meglepő tehát, hogy Brydon a tíz éve vágyott első Vk-győzelmét éppen St. Moritzban ünnepelte.

„Hosszú ideig vártam arra, hogy ez megtörténjen” – rebegte el a célban az Elizabeth Görglt és Renate Götschlt legyőző Brydon, aki ezzel a második helyre jött fel a szakági Világkupában.

A horvát sízők is hosszú ideje vártak már hasonló eredményre, mint amilyet a Val d’Isere-i szuperkombináción nyújtottak. A győzelmet a lesiklás során hatalmas előnyt kovácsoló amerikai Bode Miller szerezte meg (ezzel megnyerte a kombinációs Világkupát is), míg a második és harmadik helyen a horvátok két sízője, Ivica Kostelic és Natko Zrncic-Dim végzett. Utóbbi teljesítménye hatalmas bravúr, a lesiklás nyolcadik helyéről kapaszkodott fel a dobogó harmadik fokára. Zrncic-Dim pályafutása során eddig mindössze egyszer végzett a legjobb tíz között – az idei wengeni szuperkombinációban. Két horvát síző még sohasem állt dobogón a Világkupában (csak úgy, hogy a női mezőnyben Janica, míg a férfiak versenyében Ivica győzött), nem véletlen, hogy Ivica Kostelic győztesnek kijáró ünnepléssel fogadta csapattársát a célban.

Legfrissebb hírek

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
36 perce

Megvan Mozambik első győzelme az Afrika-kupán, Gabon volt az áldozat

Minden más foci
44 perce

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
2 órája

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
2 órája

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
2 órája

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
3 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik