Már nem elég támadni

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Címkék
Kevin Keegan kinevezése óta először szerzett bajnoki gólt a Newcastle United. Igaz, nyerni ezúttal sem tudott, a vendég Middlesbrough ugyanis egy pontot elvitt a St. James’ Parkból.

Newcastle–Middlesbrough 3–2. Illetve 1–1, mert a derbin hiába került a labda ötször a hálóba, Mike Dean játékvezető csupán egy-egy fejes gólt – a hazaiakat erősítő, mindössze 173 centiméter magas Michael Owenét, illetve a túloldalon a hórihorgas német Robert Huthét – találta érvényesnek, véleményünk szerint tévesen. A St. James’ Parkban lejátszott kilencven perc után így megállapíthattuk: Kevin Keegan január 16-i kinevezése óta először szerzett bajnoki gólt a Newcastle, amely ezt megelőzően a 20. fordulóban (december 29-én) a Chelsea-vel szemben 2–1-re elveszített öszszecsapáson volt eredményes. Ebből logikusan következik, hogy a „szarkák” továbbra sem tudnak nyerni a Premier League-ben – holott Keegantől azt várják, hogy hármasával gyűjtse a pontokat a gárda.

Sőt ennél többet is, tekintettel arra, hogy a 116 éves múltra visszatekintő klub az 1969-ben az Újpest elől elhalászott Vásárvárosok Kupája (az UEFA-kupa jogelődje) óta semmilyen rangos trófeát nem tud felmutatni. Azt persze ne várjuk, hogy két év múlva az európai klubfutball szűk elitjében találjuk a Newcastle-t, ugyanakkor a február 14-én 57. születésnapját ünneplő Keegant sem szabad lebecsülni. Karizmatikus, szeretni való egyéniség, akinek a kisujjában van a futball, különösen a támadófutball, ezt az angol bajnokság 1995–96-os kiírásában is bizonyította: a Manchester United mögött a második helyen végzett az akkoriban mutatott játéka láttán „Entertainers”nek, azaz „szórakoztatók”-nak becézett Newcastle-lal. Pedig volt, hogy már 12 ponttal vezették a tabellát a „szarkák”.

Keegannek most olyan labdarúgók állnak rendelkezésére, akik korábban világhírű csapatokban játszottak meghatározó szerepet, gondoljunk csak Michael Owenre, Emre Belözoglura, Damien Duffra vagy éppen Obafemi Martinsra, de Alan Smith és Mark Viduka neve is jól cseng – ők egytől egyig a támadásszövés mesterei.

És meglehet, éppen ez lesz Keegan veszte. Korunk futballjában ugyanis egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekezésre, így négy-öt támadó felfogású labdarúgó harcba küldése adott esetben végzetes lehet, játsszon bármennyire látványosan is a csapat. Alan Shearer, a Newcastle és az angol futball legendás alakja például nem vállalt el semmilyen munkát Keegan mellett, mondván, „két ilyen erős egyéniség nem fér meg egymás mellett”.

Ezt úgy is értelmezhetjük: kivárásra játszik...

Legfrissebb hírek

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
12 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
55 perce

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
56 perce

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
1 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 órája

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
2 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik