A fájdalomtól még aludni sem tudott

Vágólapra másolva!
2008.02.02. 23:45
Címkék
Sérültje is van a szerdai dunaszerdahelyi Artmedia Bratislava elleni „barátságtalan” mérkőzésnek. Vincze Ottónak, a Ferencváros tizenegyszeres válogatott labdarúgójának elszakadt a külső bokaszalagja. Az is elképzelhető, hogy véget ért a 34 éves futballista pályafutása.

Szerdán Dunaszerdahelyen mérkőzött a Ferencváros a szlovák első liga második helyén álló Artmedia Bratislavával, ám a találkozó csupán a 78. percig tartott, mert a játékvezető szurkolói rendbontásra hivatkozva lefújta a mérkőzést. Tény és való, kétezer ferencvárosi állta körül a műfüves edzőpályát, s az is igaz, hogy egyetlen rendezőt sem biztosítottak a szervezők, pedig elkelt volna a védelem, hiszen főleg a Budapestről érkező drukkerek parázs hangulatot teremtettek az ideiglenes lelátón. De nem csupán a szurkolói magatartás vezetett az indulatok elszabadulásához: az Artmedia játékosai kezdettől fogva arrogánsan, agresszívan futballoztak, persze Dragóner Attiláék sem mentek a szomszédba keménységért. A nagy csontzene közepette a második félidő közepén Vincze Ottó előbb a földre került, majd lebicegett a pályáról.

Akkor még senki sem gondolta, hogy nagy a baj.

„Mondhatni, kalandos pályafutás van mögöttem – mondta Vincze Ottó. – Sok kemény mérkőzésen vagyok túl, kaptam rengeteg ütést, rúgást, ám olyanokat még nem kaptam, mint Dunaszerdahelyen. Patrik Mráz kezdettől fogva utazott rám, akkor csúszott a támaszkodó lábamra, amikor nálam sem volt a labda. Rettenetes fájdalmat éreztem, csillagokat láttam, elsötétült előttem a világ. Iszonyatos fájdalmak közepette ültem a buszba, és sajnos igazolódott az első diagnózis, külső bokaszalag-szakadást szenvedtem. Nem aludtam, és fogalmam sincs, meddig leszek az ágy foglya.”

Vincze Ottó bokája cipó nagyságúra dagadt, egy hétig biztosan feküdnie kell, majd újabb vizsgálat következik.

„Az igaz, hogy az idei első bajnoki meccsen nem lehetek ott, de abban hiszek, hogy a tavasszal játszhatok. Egy sérülés sohasem jön jókor, de ez most a legroszszabb pillanatban ért. Hosszú idő után újra jó erőben éreztem magam, egyetlen percet sem hiányoztam. Éreztem, Csank János edző bízik bennem, nem véletlenül tett az Artmedia ellen is a kezdőcsapatba. A baleset ellenére állítom, szükség van hasonló felkészülési mérkőzésekre, hiszen egy másik ország csapata ellen futballozni mindig nagy kihívás, új motiváció, ráadásul az Artmedia kiváló játékerőt képviselt. Kár, hogy furcsa felfogásban futballoztak a szlovákok, s bizony azt is furcsállom, hogy Patrik Mráz bocsánatot sem kért az eset után.”

Noha Vincze Ottó első számú szenvedője volt az indulatoktól sem mentes mérkőzésnek, túlzottnak tartja a szlovák média reagálását. A Ferencváros labdarúgója szerint a szurkolók többsége sportszerűen viselkedett, a dühöt a szlovák játékosok agresszivitása váltotta ki a drukkerek egy részéből.

Legfrissebb hírek

Férfi futsal NB I: már hét másodperc után betalált, háromgólos győzelmet aratott a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
45 perce

Férfi vízilabda Eb-felkészülés: a hollandok után a törököket is legyőzte a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

Jégkorong
1 órája

Gyorssakk-vb: Carlsen nyert a nyílt kategóriában, Gorjacskina a nőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: fontos versenyekkel teli január vár az utánpótlásra

Utánpótlássport
1 órája

Idén is teremtornával emlékeztek Lázár Bencére

Magyar válogatott
1 órája

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
1 órája

A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik