Sopron: szurkolni csak a helyszínen

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.01.30. 09:26
Címkék

A két magyar csapat, a MiZo Pécs és az MKB-Euroleasing Sopron a jövő héten játssza nyolcaddöntő-mérkőzéseit az Euroligában. A Sport Tv hoszszú idő óta közvetíti a két legjobb hazai együttes találkozóit a legrangosabb európai kupasorozatban. A MiZo esetében így lesz ez most is – a Gambrinus Brno elleni, február 8-i pécsi találkozót egészen biztosan sugározza a televízió –, ám a soproniak meccseit a Bourges ellenében csak azok láthatják, akik kilátogatnak az MKB-Arénába, és/vagy elutaznak Franciaországba.

„Török Zoltán, a soproni klub ügyvezetője felhívott, és korrekt úriember módjára arra kért, ne közvetítsük a Bourges elleni hazai meccset, és ne kezdjünk tárgyalásokat a francia klubbal az idegenbeli mérkőzések közvetítéséről sem. Sőt az egyesület és a televízió régi jó kapcsolatára hivatkozva arra is megkért, hogy ezt a kérését ne kelljen indokolnia. Nekünk könynyebb az ilyen kérést teljesíteni, mert ez így nem jár semmilyen anyagi következménnyel. Ha adnánk a mecscset, annak a költségeit mi viselnénk. Az idegenbeli mérkőzések esetében a külföldi partnerrel a jelet szoktuk kicserélni. Erre most így nem lesz lehetőségünk, ha a kinti meccset (meccseket) adni szeretnénk, jogdíjat kellene fizetnünk. Erre pedig nincs pénzünk” – mondta Máté Pál, a sporttelevízió főszerkesztője.

Török Zoltán a soproni klub ügyvezetője röviden reagált az okokat firtató kérdésre: „Nem publikus az oka a kérésnek, nem kívánok erről nyilatkozni” – mondta.

„Senkinek sem jó, hogy nem lesz közvetítés. De megértem Török Zoltánt, hogy ehhez a lépéshez folyamodott. Én csak a második félidejét láttam a a CSZKA Moszkva elleni meccsünknek, de a riportert hallgatva, azt gondolom, hogy sok mindenkinek elment a kedve a kosárlabdától. A CSZKA a földkerekség egyik legjobb csapata, amelytől nem szégyen kikapni, akár még húsz ponttal sem. Olyan, mintha egy magyar csapat a futball BL-ben három egyre kapna ki a Barcelonától. Bárcsak ott tartanánk. Egyre kevesebb a siker a magyar sportban. A párhuzamosan zajló kézilabda Eb-n sem nyertünk, az ottani riporter mégis tudott lelkesedni, és észrevenni a pozitívumokat. Nincs más fegyver a kezünkben, mint hogy arra kérjük a tévét, ne közvetítsen” – mondta Farkas Balázs, a főtámogató MKBEuroleasing elnök-vezérigazgatója.

Legfrissebb hírek

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
2 perce

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
5 perce

Völgyi Péter: Ha már a lábukban nincs erő, a szívük vigye őket előre

Kosárlabda
5 perce

Vitorlázás: Érdi Mária aranyéremmel hangolt a versenyszezonra

Egyéb egyéni
7 perce

Kiskutya bukkant rá az ellopott Rimet-kupára

Népsport
31 perce

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
36 perce

Pádár harmadik, Ábrahám negyedik 200 gyorson az amerikai egyetemi úszódöntőben

Úszás
1 órája

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik