Újra a DVSC-ért harcol

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2008.01.28. 22:39
Címkék
Hétfőn eldőlt: Igor Bogdanovics a tavasszal ismét Lokidresszben futballozik. A Győrből visszarendelt rutinos támadó ambivalens érzésekkel fogadta a debreceni klub vezetőinek döntését, ám elhatározta, a tavasszal újabb bajnoki címet ünnepel a Debrecennel. A szerb csatár hétfőn elköszönt Győrben, kedden délelőtt pedig már efoglalta régi helyét a Loki öltözőjében.

Az élet (azaz a Debrecen vezetőinek döntése) alaposan átírta Igor Bogdanovics hétfői programját.

A szerb támadó hiába tervezte úgy, hogy ezen a napon is csak az edzésre kell majd koncentrálnia, s délután a győri műfüvesen nem lesz más dolga, mint zokszó nélkül végrehajtani Egervári Sándor utasításait, a napirend a feje tetejére állt: tréning helyett pakolás, búcsúzás és utazás lett a program.

Amit eddig csak sejteni lehetett, az hétfőre biztossá vált: Igor Bogdanovicsot visszarendelte a DVSC-TEVA.

Először arról volt szó, hogy a támadónak csak akkor kell visszatérnie a Lokiba, ha Aco Sztojkovot sikerül eladni. Ehhez képes a 23-szoros macedón válogatott támadó távozása még mindig függőben van, ám nagyon úgy tűnik, a szerb csatárra így is számít a piros-fehérek klubmenedzsere, Herczeg András. Az elmúlt fél évben az ETO-ban kölcsönben szereplő támadó a felkészülés közepén tehát már a Loki öltözőjében üdvözölte a régi és új csapattársakat.

„Nem tagadom, remekül éreztem magam az ETO-ban, a jól sikerült ősz után talán egy még sikeresebb tavasz állhatott volna előttem – mondta a döntést követően a 34 éves Igor Bogdanovics. – Habár tudtam

arról, hogy a Debrecen bármelyik pillanatban visszarendelhet, mégis kissé váratlanul ért Szima Gábor telefonhívása. Úgy terveztem, hogy a tavasszal még Győrött futballozom, ehhez képest hétfőn már csak búcsúzkodni mentem ki a pályára. Nincs mit tenni, elfogadom a Debrecen vezetőinek döntését, és miután gyorsan átprogramoztam az agyamat, a kedd délelőtti tréningtől kezdve már csak arra koncentrálok, hogy a Loki minél jobban szerepeljen. Debrecent a második otthonomnak tekintem, nem is lehet más célom, mint hogy újra bajnok legyek a csapattal.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy Igor Bogdanovicsnak milyen esélyei lehetnek a kezdőcsapatba kerülésre, hiszen vele együtt (jelen pillanatban ugye...) hét támadója van a Debrecennek, s Herczeg András a kétcsatáros rendszert favorizálja. Dorge Rostand Kouemaha minden bizonnyal a tavasszal is kihagyhatatlan lesz, a fennmaradó egy helyre pedig a szerb csatár mellett Kerekes Zsombor, Rudolf Gergely, Faggyas Milán, Szilágyi Péter, és ha marad a Loki játékosa, akkor Aco Sztojkov pályázik.

Igor Bogdanovicsot viszont a legkevésbé sem zavarja a rivalizálás.

„Nem azért megyek vissza Debrecenbe, hogy a kispadot koptassam – mondta a csatár. – Tisztelem a csatártársaimat, tudom, hogy ők is a kezdőcsapatba akarnak kerülni, de ha beleszakadok, akkor is bebizonyítom, helyem van a Loki támadósorában. A győri búcsúzkodásom alkalmával is úgy kívántam sok sikert a többieknek, hogy biztosítottam őket arról, a századik első osztályú meccsemen, a tavaszi szezon második fordulójában a pályán találkozunk.”

Nincs kizárva tehát, hogy a tavasszal kameruni és szerb csatárpáros rohamozza az ellenfelek kapuit.

Ha Dorge Rostand Kouemaha és a hétfőn visszarendelt Igor Bogdanovics összecsiszolódik, a tavaszra akár minden idők legveszélyesebb Loki-támadósora is összeállhat.

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
28 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
39 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
48 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
49 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik