Loki: nincs változás

Vágólapra másolva!
2008.01.28. 22:39
Címkék

Hat pont. Ennyit terveztek a DVSC-Aquaticum együttesénél a legutóbbi három fordulóra. Egy pont. Ennyit szerzett a Loki a Tajtavill-Derecske elleni hazai, illetve az Újbudai Goldberger és a Hódmezővásárhely elleni idegenbeli meccsen, azaz a 2007-es esztendőben még nem nyert mérkőzést a KEK-ben is érdekelt hajdúsági együttes. Ilyen sorozat után a magyar sportban általában borítékolható a vezetőség lépése, így a vásárhelyi 29–24-es vereség után várható volt, hogy új felállásban folytatják a munkát Debrecenben.

Ezek után talán meglepő, de a DVSC-Aquaticumnál minden marad a régiben. Pontosabban annyi változás történik, hogy Skaliczki László szakmai igazgató, aki az említett három mérkőzés idején az Európabajnokságon szereplő férfiválogatott szövetségi kapitányaként Norvégiában tartózkodott, hétfőtől újra bekapcsolódott a munkába.

„A hódmezővásárhelyi vereség után a tulajdonosi kör számára is egyértelművé vált, hogy mély gödörben van a csapat – mondta Fekete György, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője. – Ám az is egyértelmű, hogy a kialakult helyzetben a játékosok felelőssége is óriási, s ez alól nem szeretnénk felmenteni a társaságot, együtt kell elindulni felfelé! Ezért a klub vezetősége úgy döntött, hogy marad az eddigi szakmai vezetőség, azaz nem változtatunk a felálláson, továbbra is Skaliczki László szakmai igazgató és Varga József edző irányítja a munkát. Persze fontos, hogy az Európabajnokság után hazatérő Skaliczki László a jövőben ott lesz a csapat minden edzésén, azaz újra az ő kezébe kerül a kormányrúd.”

A Norvégiából visszatérő szövetségi kapitány egyébként hétfőn már ott volt a csapat edzésein, s délelőtt tárgyalt a csapat többségi tulajdonosával, Pocsai Attilával, ezután született meg a döntés.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kozármisleny–Kisvárda az NB II-ben; pályán a Juventus és a Nottingham

Egyéb egyéni
3 órája

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
3 órája

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
3 órája

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
4 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik