Barcelonában táboroznak

B. R.B. R.
2008.01.28. 22:39
Címkék

A sportág magyar klasszisai is belevetették magukat a közös munkába, a válogatott Barcelona mellett, San Cugatban vesz részt egy kéthetes edzőtáborozáson. A versenyzők az idén hatalmas terhelésnek lesznek kitéve, hiszen az olimpia előtt több mint két hónappal Budapesten rendezik a világbajnokságot, az ötkarikás kvalifikáció záróversenyét. Azt pedig nagyon jól tudják szurkolók és versenyzők generációi , hogy mit jelent egy magyar rendezésű vb, hogy csak a legutóbbit, az 1999-es margitszigeti pentatlonőrületet említsük. A hölgyek a Vörös Zsuzsanna a mellett még kiadó másik rajthelyért indulnak harcba, a négy kvótás férfi (Horváth Viktor, Balogh Gábor, Tibolya Péter és Németh Róbert) és a még esetleg újabb jogot szerző versenyzők pedig házibajnokságot vívnak majd az ötkarikás indulásért (a nőknél és a férfiaknál is két-két versenyző lehet ott országonként Pekingben), de először a májusi budapesti vb- és a júliusi moszkvai Ebkeretbe kerülésért zajlik majd a küzdelem. Erre a kvótásoknak és a többieknek egyaránt fejenként két-két tavaszi Világkupa-versenyen lesz lehetőségük.

Legfrissebb hírek

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
14 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
15 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
32 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
2 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája