Függő játszma a hálószoba mélyén

BENKŐ GÁBOR, VOLESZÁK GÁBORBENKŐ GÁBOR, VOLESZÁK GÁBOR
2008.01.24. 00:15
Címkék
Magyar futball, miféle meglepést tartogatsz még? Tessék: máris itt az újabb érdekes eset. Mivel a REAC eljátszotta az MLSZ licencadó bizottságától a villányvilágítás kiépítésére kapott két és fél évnyi haladékát, hazai mérkőzéseit nem rendezheti a Budai II László Stadionban. A rákospalotaiak alig 24 óra leforgása alatt megállapodtak a soproni önkormányzattal, hogy a sárga-kékek a tavasszal a Városi Stadionban fogadják ellenfeleiket.

Véget ért a keserédes soproni szappanopera – s máris új kezdődött. Méghozzá úgy, hogy a kecske is jóllakott, meg a káposzta is megmaradt.

A történet persze más, és a főszereplők is változtak: az előbb földre kerülő, majd a fájdalmasan lassú és módszeres kivéreztetéstől kimúló FC Sopron helyébe a Rákospalotai EAC lépett – igaz, most még csak albérlőként.

Ha egy megállapodásról ki lehet jelenteni, hogy viharos gyorsaságú, ez az volt.

Igaz, a kedd este, kapkodva összehívott sajtótájékoztató meghirdetésekor már sejteni lehetett, hogy valami készül. A hivatalos meghívó szerint az érintettek a soproni labdarúgásban kialakult helyzet tervezett megoldásáról számolnak be. De józan paraszti ésszel gondolkodva az elmúlt hetek eseményei nem arra utaltak, hogy a városi önkormányzat ki tudja húzni a csávából a majd 170 millió forintos adósságot felhalmozó futball-kft.-t. A városvezetők mégis azt hangoztatták, Sopronban a tavasszal is élvonalbeli futballt láthatnak a nézők.

De hogyan? Leggyakrabban ezt kérdezgették egymástól a bejelentés helyszínén gyülekező újságírók. Egy jól értesült úgy tudta, a válasz mindenki számára sokkoló lesz. Amikor Fodor Tamás, Sopron polgármestere és Abdai Géza sportért felelős alpolgármester mellett befutott az elegáns fővárosi étterembe Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója is (aki az utóbbi időben élénk érdeklődést mutatott a kilátástalan helyzetben vergődő soproniak iránt), kezdett összeállni a kép: a soproni labdarúgás meghalt – és egy új van születőben. Valami, aminek köze nincs Sopronhoz – és Rákospalotához sem…

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen „pusztán” arról van szó, hogy a REAC labdarúgócsapata – ha az MLSZ elnöksége is áldását adja rá – Soproni REAC néven a tavasszal a soproni Városi Stadionban játssza hazai mérkőzéseit. Vagyis a gárda (amely néhány, még Sopronban maradó futballistával egészülhet ki) Aczél Zoltán vezetésével továbbra is Budapesten készül, majd utazik, mecscsel, és már otthon, a fővárosban tér nyugovóra. Nincs tehát


folytatás...
Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
47 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája